Bara Margit rendkívüli tehetség volt, karrierjét mégis tönkretették a rosszindulatú pletykák

Kétszer ment férjhez

Bara Margit először Halász Géza színésznek fogadott örök hűséget, életüket azonban egy tragédia árnyékolta be: mivel a férfi sosem tudott karrierjében olyan sikereket elérni, mint Bara, az alkoholhoz fordult, hogy enyhítsen bánatán. 1957-ben Halász nem bírta tovább, és a színésznővel közös otthonukban öngyilkosságot követett el: a konyhában kinyitotta a gázcsapot, míg Bara a szobájukban aludt. Hogy feleségének ne essen baja, a hálóban ablakot nyitott, ő maga azonban a konyhában elhunyt, Margit pedig csak hajnalban szembesült azzal, hogy elvesztette szeretett férjét. Második férjével, Gyarmati Dezsővel, a kor híres vízilabdázójával 1964-ben házasodott össze, szerelmük gyümölcseként pedig négy évvel később megszületett kislányuk, Terézia Eszter. A pár két évig Kolumbiában élt, mivel az olimpiai bajnok pólóst odahívták szövetségi kapitánynak, Bara pedig elkísérte. Hazatérésük után Margit hiába próbált visszatérni hivatásához, amit annyira szeretett, nem várták őt tárt karokkal, csak kisebb, mondhatni jelentéktelen szerepeket kapott, ezért 1977-ben végleg visszavonult a színészi pályáról. „Ha nem lett volna mellettem a férjem, már biztosan nem élnék. Ennél kevesebb miatt is megölik magukat az emberek” – árulta el 2002-es interjújában, amit a Magyar Nemzetnek adott. Gyarmati Dezsővel egészen a férfi 2013-ban bekövetkezett haláláig nyugalomban éltek, a színésznő pedig 2016-ban követte férjét – október 25-én hajnalban hunyt el egy hosszan tartó, súlyos betegség után.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Tolnay Klári csillogott a színpadon, de onnan lejőve is – éppen ezért nem véletlen, hogy kétszeres Kossuth-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nem csak a közönség, de a férfiak szívét is rabul ejtette.

Leadfotó: Fortepan / Kotnyek Antal

Oldalak

Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...
Sztárok
Josh Duhamel 53 évesen ismét apa lett: felesége, Audra Mari megszülte harmadik gyermekét, a megható hírt a színész Instagramon osztotta meg.
Sztárok
Scarlett Johansson és Colin Jost kapcsolata Hollywood egyik legstabilabb szerelmi történetévé vált: a sztárpár nyolc év után is láthatóan rajong egymásért.