Székelyföldről jöttek, láttak és mindent vittek - Interjú a Bagossy Brothers Company-val

Az erdélyi-magyar zenekar alapító-frontemberével, Bagossy Norbival és gitárosukkal, Tatár Attilával beszélgettünk - új albumról, díjakról, koronaválságról és vállaltan profetikus szerepükről a hazai zenei életben.

Halmozza a sikereket a Bagossy - és ez nem túlzás

Különleges streamkoncerttel készülnek, videóklipeket forgatnak és a hétvégén három díjat is besöpörtek az V. Petőfi Zenei Díjátadóról - a Bagossy Brothers Companyt még a koronavírus-járvány sem állíthatja meg. A gyergyószentmiklósi csapat hét éve robbant be a magyar zenei életbe, azóta pedig villámsebességgel gurulnak ki belőlük a rádióslágerek. Tavaly is landolt a zsebükben egy Petőfi Zenei Díj, amit Az év akusztikus koncertjért kaptak , de a Fonogram-díjat is nekik ítélték oda Az év hangfelvételéért.

Az elmúlt években nem volt olyan hazai fesztivál, ahol ne láttuk volna őket a színpadon, teltházas bulikat tartottak a legnépszerűbb koncerthelyszíneken és legismertebb dalaiknak, mint az Olyan ő, a Visszajövök vagy a a Valahol itt milliós megtekintései vannak a Youtube-on. Tavaly a szakma legnagyobb lépcsőfokára is feljutottak, Aréna koncertre készültek, azonban a Covid-helyzet miatt ez nem valósulhatott meg. Az erdélyi magyar alternatív -és indie rock nagykövetei mégsem csüggednek, nagy tervekkel vágnak bele 2021-be, amelyekről exkluzív interjú keretében meséltek a Femcafe.hu riporterének.

Évekkel ezelőtt még olyan kiskoncerteket tartottatok a szülővárostokban, Gyergyószentmiklóson, ahol magatok osztogattátok a dalok refrénjének a dalszövegét. Most már - némi túlzással - az óvodásoktól az aggastyánokig, mindenki kívülről fújja a dalaitokat. Gondoltátok volna, hogy ekkora sikert futtok be?

Bagossy Norbert: Reméltük, hogy így lesz. Mi mind óriási álmodozók vagyunk, nagy célokkal indultunk el ezen a pályán. Szeretjük, amit csinálunk és jó sokat dolgozunk is érte. Nincs arra bevált recept, hogy egy zenekart vagy slágert miért fog szeretni a közönség, mi sem tudjuk, de az biztos, hogy maximalisták vagyunk és igyekszünk a rajongók és a saját kedvünkre is tenni a zenénkkel.

Tatár Attila: Éreztük, hogy benne van a palkiban, hogy szeretni fogja a közönség a dalokat. Azt nem tudtuk, hogy sikerülhet-e országos ismertséget szereznünk, de ilyen irányba tettük meg a lépéseinket minden nap. Nem dőltünk ugyanakkor hátra, minden egyes napon a közönség figyelméért és szeretetéért dolgozunk. Még mindig rengeteg az energia bennünk. Külön öröm, hogy mostanában sok díjat is kaptunk, ami egy kézzel fogható elismerés, pedig még csak hétéves a zenekar.

Bagossy Norbert: Így van, fiatalok vagyunk, még csak most megyünk első osztályba!

A tavalyi Fonogram-díjatok mellé múlt hétvégén érkezett három másik a Petőfi Zenei Díjátadón. A zenei kvalitáson túl, azoknak osztják ki ezt az elismerést, akik a költőóriásunkhoz hasonlóan, a nép egyszerű gyermekeként, kvázi a semmiből építettek karriert. Érzitek magatokban ezt a fajta prófétaszerepet?

Tatár Attila: Az biztos, hogy van bennünk egyfajta küldetéstudat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az indulásunkkor mégsem helyeztünk arra kifejezett hangsúlyt, hogy mi egy erdélyi zenekar vagyunk. Egy belső igény volt bennünk, hogy úgy jelenjünk meg a hazai, könnyűzenei palettán, mint bármelyik másik vidéki zenekar. Mostanában mégis úgy éreztük, jó ha megmutatjuk, honnan jöttünk. A személyiségünkben, a videóklipjeinkben és a dalszövegeinkben is átjöhet ez a feeling, hiszen abból dolgozunk, amink van.

Bagossy Norbert: Nem akartuk, hogy legyen közöttünk határ és ez bármilyen irányba befolyásolja az embereket. Szerintünk határontúlinak lenni nem előny és nem is hátrány, számunkra ez adottság. A mi erdélyi gyökereink pedig egészen egyszerű módon, valahogy tudattalanul jelenik meg az egyéniségünkben és a zenénkben, így tárulkozott a közönség elé.

A közönség elé, akikhez mostanság nem juttok el. Tavaly elmaradt számtalan koncertetek, a legfájóbbnak az Arénát gondolnám. Sok hazai előadónak nem adatik meg a pályája során egy ilyen lehetőség, ti pedig amilyen hamar megkaptátok, olyan gyorsan el is vette tőletek a sors a koronaválság miatt. Hogy élitek ezt meg?

Tatár Attila: Nem volt olyan nehéz elengedni az Arénát, mert fokozatosan szokhattunk hozzá a gondolathoz, hogy 2020-ban nem lesznek koncertek. Mikor elkezdődtek a korlátozások, még 9 hónapunk volt hátra a nagy napig. Láttuk, hogy ez egy globális jelenség, és senki nem tud mit tenni ellene, úgyhogy mire odajutottunk, hogy kimondtuk, ebből a nagykoncertből nem lesz semmi, valahogy már beletörődtünk.

Bagossy Norbert: Megemésztettük, de nem esett jól. Volt egy csomó olyan magyar zenekar, például a Republic vagy a Vad Fruttik, akik néhány héttel a koncert előtt kényszerültek bejelenteni, hogy törlik a dátumot. Hozzájuk képest a mi helyzetünk valójában irigylésre méltó volt.

Nyáron volt egy pár hónapig tartó feloldás, mikor 500 főig lehetett koncerteket tartani. Nosztalgikus érzés volt szűkebb körben zenélni?

Bagossy Norbert: Egy zenésznek a jelenlegi helyzetben felszabadító érzés, ha találkozhat a közönséggel. Hónapokig nem koncerteztük élőben, és hatalmas pillanat volt, mikor először, újra színpadon állhattunk. Teljes gőzzel nyomtuk végig a nyarat. A közönség figyelméért óriási a verseny, s bár mi jól állunk ebben szerencsére, de nagyon rosszul éltük volna meg, ha egy egész szezon kimarad.

Nálatok különösen közvetlen a kapcsolat a közönséggel. Mennyire tudnak működni nélkülük a streamkoncertek?

Bagossy Norbert: Most forgatjuk a napokban az első ilyet, úgyhogy nincs még benne tapasztalatunk. Biztosan becsalunk majd 1-2 embert közönségnek, hogy megtáncoltassuk őket, akkor talán működhet. Nem kergetünk hiú ábrándokat, valószínűleg soha nem lesz olyan élmény egy online koncertet nézni, mint élőben ott lenni a közönségben. Mi nap mint nap azért imádkozunk, hogy mielőbb vissza lehessen téren a normális kerékvágásba. Nem tervezünk sok streamkoncertet, de némi meglepetést azért tartogatunk a rajongóknak.

A karaténban születtek új dalok? Nehezítette vagy könnyítette a szerzői munkát?

Bagossy Norbert: Bár ingerszegényebb a mi életünk is, nem mondanám, hogy emiatt nem készültek jó dalok. Egyrészt egy csomó szabadidőnk lett, volt idő kísérletezgeti és így létrejöttek izgalmas zenei megoldások. Szerintem kétféle típusú dalszerzői munka van, az egyik a külvilág történéseiből merítkezik, a másik pedig a belső történésekből, érzelmi vívódásokból és vágyakból. Jómagam az utóbbiba tartozom, úgyhogy ezt támogatta a karantén.

Tatár Attila: Próbáljuk a legtöbbet kihozni az adott helyzetből, innentől kezdve a mi poharunk mindig félig teli van, mintsem félig üres. Nem volt ez egy jó múlt év, de sikerülhetett volna rosszabbra is, ha nem így állunk hozzá.

Kétévente jön ki új albumotok, már szinte elvárás, hogy mindig felülmúljátok magatokat egy újabb slágerrel. Az Olyan ő sikere után nem nehéz nyomás alatt teljesíteni?

Tatár Attila: Eddig valóban kétévente jelent meg új lemezünk, ezért most sem okozunk csalódást, az idei évre is készülőben van a korong. Az utolsó simitásokat végezzük, tartjuk a határidőt, egy hónap múlva megjelenhet. Határidős lemezszerződés nem köt bennünket, de mi mindig úgy lőttük be, hogy két évente, év elején érdemes kijönni, amikor egyfajta hiátus van a piacon, mert még nincsenek fesztiválok és már nincsenek klubkoncertek. Normális esetben tavasszal lenne a lemezbemutatónk és a nyári fesztiválokon már ismerné is a dalokat a közönség. Most valószínűleg nem ez lesz, de azért drukkolunk magunknak és a többieknek.

Bagossy Norbert: A startpisztolyra várunk, hogy újra elkezdhessük a rock'n'rollt. Egyelőre csak ennyit látunk. Nem mondhatunk mást, csak azt, hogy még nagyon sok olyan dallal örvendeztetjük meg a közönségünket, mint amilyen az Olyan ő.

Van, aki otthon, Székelyföldön él, egy részetek pedig itt, Budapesten. Milyen most a helyzet a határon túl?

Tatár Attila: Székelyföld most picit szerencsésebb helyzetben van, egy átmeneti, november végi esetszám emelkedés után visszatértek az alacsonyabb, március óta megszokott adatok. Romániában régiókra osztják a fertőzöttség szintjén az egyes területeket, van vörös, sárga és zöld zónák. Az utóbbi régiókban már kinyitottak a vendéglátóhelyek és 50%-on üzemelhetnek december közepe óta. Gyergyószentmiklóson is így működik. A maszkot továbbra is használni kell, de van egy pici mozgástérük az embereknek, ami jót tesz a lelküknek. A kijárási tilalom este 11-kor kezdődik, egyelőre megengedőbbek, mint Magyarországon.

Bagossy Norbert: Hozzá kell tenni, hogy Romániában a nyári időszak alatt egyáltalán nem oldották fel a korlátozásokat. Egész nyáron csak a teraszos éttermek voltak nyitva, koncertezni sem lehetett. Ha mérlegre tesszük, még mindig a magyar helyzet van jobb helyzetben, ha még a jelen pillanati állás nem is ezt mutatja. Remélhetőleg a csökkenő esetszámok meghozzák a várva várt szabadságot.

A koncerteken, közönségen kívül hiányzik-e most valami az életetekből?

Tatár Attila: Jelen pillanatban nem élünk meg semmit hiányként. Örülünk, hogy tudtunk koncertezni, örülünk az új lemeznek és a díjaknak. Még egy jó hónapig rengeteg munkánk van, utómunka és videóklipek, de márciusban már biztosan mi is tűkön ülünk majd, hogy megmutathassuk az új dalainkat élőben a közönségnek.

Bagossy Norbert​​​​​​​: Mindenkinek azt üzenjük, tartson ki, egyszer ennek is vége lesz. Mi pedig itt leszünk akkor és bulizunk együtt reggelig!

Harmadszorra választották a Petőfi Zenei Díjátadón Az év női előadójának, , hamarosan megjelenik az új Karma című lemze, musicalt visz színpadra és a maga részéről semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy a világ visszaálljon a régi kerékvágásba és újra koncertezhessen - erről interjúban mesélt a Femcafe.hu riporterének.

Leadfotó: facebook.com/bagossybrothers
Fotók: facebook.com/bagossybrothers ; koncertfotó: Bálizs Zsuzsa

Oldalak