Radics Gigi szívbemarkoló vallomása: így találta meg a szerelmet a válása után

Különös vonzalmat érez Radics Gigi a ’80-as évek iránt, amely most új lendületet adott művészetének is. Az énekes a Petőfi Rádióban mesélt arról, hogyan segítette át a válás utáni időszakon egy olyan társ, aki nemcsak a zenében, hanem magánéletében is partnerévé vált.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Töretlen boldogság

Mint ahogyan arról korábban a Femcafe.hu is beszámolt, Radics Gigi tavaly augusztusban jelentette be, hogy gyermeke édesapjával, Mikus Áron szobrásszal úgy döntöttek, külön utakon folytatják. Az énekesnő mindig is óvta a privát szféráját, csak ritkán engedett betekintést családi életébe, így nem meglepő módon a szakítás után sem nyilatkozott arról, hogyan alakulnak a dolgai a szerelem terén – egészen a múlt év végéig. Mint kiderült, a 29 éves tehetségre ismét rátalált a szerelem, ráadásul nem is akárkinek a személyében – új párja szintén a szakmában dolgozik, méghozzá az egyik legnépszerűbb hazai formáció producereként. Habár a kapcsolat akkor még friss volt, Gigi annyit azért elárult, hogy nagyon jól érzi magát kedvese oldalán, akit szándékosan nem szerepeltet a közösségi média oldalain. "Figyelembe kell vennem, hogy nem közszereplő és nem is szeretne az lenni. Viszont azt elmondhatom, hogy nagyon boldogok vagyunk” – mesélte még tavaly az énekesnő, akinek szívét Maczkó Miki, a ValMar zenekar producere hódította meg. Nos, az idill azóta is töretlen, a híresség pedig nemrég többek között azt osztotta meg, miképpen inspirálja őt kedvese a hivatásában. A részletekért olvass tovább a galériában!

Leadfotó: MTVA/ Tőke Béla

Oldalak

Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...