AZ 54 éves Céline Dion nincs jól - ekkorák már a gyerekei, akik nem is ismerhették apjukat

Ma ünnepli 54. születésnapját az aranytorkú énekes. A sors sajnos nem volt mindig kegyes Céline Dionnal, hiszen nem volt sétagalopp családot alapítania, azután pedig imádott férjét és testvérét is elveszítette.

A Grammy-díjas kanadai énekesnő 12 éves volt, amikor René Angélil felfedezte, és néhány év alatt szárba szökött a szerelem közöttük. A 26 év korkülönbség ellenére 1994-ben összeházasodtak, és a szerelmük egészen René 2016-os halálig kitartott.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A díva a fenséges hangjáról ismert, de a legendás előadói képességén túl három fiú büszke édesanyja is. Az elmúlt években kezdett felvételeket képeket megosztani fiairól az Instagramon, kedves, szeretetteljes üzenetekkel kísérve.

René-Charles már 21 éves

A Grammy-díjas énekesnő nagyobbik fia idén január 25-én lett 21 éves, ahogy azt akkor a Today is megírta.

„René-Charles, 21 év álom már eltelt" - írta a büszke anyuka akkor az Instragram oldalán. „Életet adtunk neked… Nagyon köszönjük azt a csodálatos ajándékot, hogy a szüleid lehettünk."

Így folytatta: „Attól a naptól fogva virágzok, hogy nézhetem a fejlődésedet. Az intelligenciád, a nagylelkűséged, a bátorságod és az érzékenységed miatt mindig csodállak téged. Folytasd a felfedezést, és mindenekelőtt hallgass a szívedre.”

Dion, aki angolul és francia anyanyelvén is megosztotta a feliratot, egy utolsó születésnapi kívánsággal fejezte be.

„Jó szórakozást drágám…” – írta. „Imádunk téged! T.V.E.C. – apa, anya, Nelson és Eddy xx."

Az énekesnő gyakran ír alá posztokat gyermekeinek a T.V.E.C.-vel, ami a francia „Tout va être correct” kifejezés rövidítése. Ez azt jelenti, hogy „Minden rendben lesz”

René-Charles maga is zenei pályára lépett. Ezenkívül nem sokat tudni róla, csakhogy kétnyelvű francia-amerikai iskolába járt, tehetséges tanuló volt, aki matematikából kitűnően teljesített. Nagyon sportos és egy ideig kosárlabdázott is, illetve szenvedélyesen rajong a jégkorongért is.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Tibi atya egy régebbi trappista sajtos posztját osztotta meg, és azt mondta addig fogja ezt csinálni, amíg aktuális.
Egészség
XIV. Leó pápánál tüdőrákot diagnosztizáltak, azonban a műtétje sikeres volt. Érdekes ez úgy, hogy Leó pápa amúgy egészséges életet él.
Sztárok
A sztár világossá tette: akkor sem kér a mesterséges intelligenciából, ha ez azt eredményezi, hogy szakítania kell a hollywoodi gigavállalatokkal.
Sztárok
Vilmos herceg már a Katalinnal kötött házassága előtt meghozott egy meglepő döntést, amellyel nemcsak komoly kockázatot vállalt, hanem azt is megmutatta, mennyire bízik választottjában.
Lifestyle
Ma már széles körben ismert és kutatott jelenség, hogy a közösségi média használata rendkívül rossz hatással van a tinédzserek testképére. Egy vizsgálat azonban rávilágított: a lányok esetében a...