AZ 54 éves Céline Dion nincs jól - ekkorák már a gyerekei, akik nem is ismerhették apjukat

Az ikrek idén töltik be a 12-öt

2020-ban töltötték be az ikrek a 10. életévüket és idén október 23-án lesznek 12 évesek. A kerek évforduló születésnap alkalmával megható sorokat fűzött a gyerekek képéhez az édesanyjuk egy instagram posztban: „Nelson és Eddy, annyi örömet, szeretetet és nevetést hoztok az életünkbe az elmúlt 10 évben minden egyes nap" - írta az énekes. „Nagyon büszkévé tesztek engem, a bátyádat és az apádat, aki biztosan vigyáz rátok. Boldog születésnapot, gyönyörű fiaim! Nagyon szeretünk benneteket"

Sajnos a gyerekek nemigen ismerhették apjukat. René Angélil énekes és zenei producert ugyanis 2016-ban torokrákban elhunyt. Két nappal később énekesnő egyik testvére is eltávozott, aki ugyanazzal a betegséggel küzdött, mint férje. Céline azóta sem heverte ki a történteket, új szerelemre pedig gondolni sem tud. Ráadásul az utóbbi időben nincs is jól. Súlyos és tartós izomgörcsei miatt 16 koncertet mondott le az év elején. Remélhetőleg azóta már sokat javult az állapota, és hamarosan teljesen felépül!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A kanadai származású énekesnő orvosai tanácsára lemondta az észak-amerikai turnéját súlyos egészségügyi problémái miatt. Céline Dionnak olyan erős fájdalmai vannak, amik már a mozgásban is akadályozzák.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
A kétszeres Oscar-díjas színésznő, Hilary Swank egy kreatív Instagram-videóban jelentette be, hogy 52 évesen a harmadik gyermekével várandós, aki a tervek szerint idén decemberben jön majd a világra.
Fashion&Beauty
Van egy kabátfazon, amely a legegyszerűbb farmeres szettet is elegánsabbá teszi, estélyi ruhával pedig igazi hollywoodi megjelenést kölcsönöz. A műszőrme kabát idén is a téli ruhatár egyik...
Lifestyle
Ha valakinek nincs testvére, sokan máris kész magyarázattal állnak elő: biztosan mindent megkapott, elkényeztették a szülei, és soha nem kellett másokhoz alkalmazkodnia. A terapeuták tapasztalatai...
Lifestyle
Rengeteg ember felnőtt korában is húzza az orrát a céklára, pedig ennél olcsóbb és egészségesebb élelmiszert keresve sem lehet találni télen.
Lifestyle
Tibi atya egy régebbi trappista sajtos posztját osztotta meg, és azt mondta addig fogja ezt csinálni, amíg aktuális.
Egészség
XIV. Leó pápánál tüdőrákot diagnosztizáltak, azonban a műtétje sikeres volt. Érdekes ez úgy, hogy Leó pápa amúgy egészséges életet él.