Saját autója ölte meg a 27 éves világhírű színészt: tragikus, ami a Star Trek sztárjával történt, még előtte állt az egész élet

2016-ban az egész világot sokkolta, amikor kiderült, hogy a tehetséges Anton Yelchin elhunyt, ám halálának körülményei még annál is borzalmasabbak és érthetetlenek, mint maga a tragédia ténye.

Felfoghatatlan, ami vele történt

Az orosz származású Anton Yelchint a Star Trek reboot sorozatából ismerte meg a világ, amelyben a színész Pavel Chekovot alakította, de persze nem ez volt az egyetlen produkció, amelyben feltűnt. Pályafutását még az 1990-es évek végén kezdte, amikor több sorozatban és hollywoodi filmben is feltűnt, mint például A pók hálójában vagy éppen az Atlantisz gyermekeiben, de láthattuk őt a Harmadik típusú emberrablások című minisorozatban, valamint a Terminátor: Megváltás és a Frászkarika című filmekben is. A fiatal tehetség színészi karrierje tehát gőzerővel menetelt a csúcs felé, ám 2016. június 19-én egy váratlan és felfoghatatlan tragédia derékba törte pályafutását és életét is: aznap a mindössze 27 éves férfit ugyanis egy egészen elképesztő baleset érte, Antont saját, imádott kocsija ölte meg, méghozzá a legbizarrabb módon…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Gérard Philipe a francia színház- és filmművészet egyik legnépszerűbb alakja, valamint az 1950-es évek legismertebb európai filmszínésze volt, rövid élete alatt pedig 34 filmben szerepelt. A közönség nemcsak a tehetségéért, hanem szépfiús karakteréért is rajongott, a halál azonban túl korán elragadta…

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...