Katasztrófától tart a herceg: néhai édesanyja tragikus sorsára juthat a királyi család közkedvelt hercegnéje?

Albert herceg komoly elhatározásra jutott: a monacói uralkodó attól tart, hogy felesége, Charlène hercegné a tragikus balesetben elhunyt Grace Kelly sorsára jut.

Szigorú döntés

Charlène hercegné tavaly májusban váratlanul visszautazott a szülőhazájába, Dél-Afrikába: a hivatalos tájékoztatás szerint néhány alapítványi projekt miatt repült a távoli országba, de elkapott egy fül-orr-gégészeti fertőzést, amely olyan súlyosnak bizonyult, hogy több műtétet is végre kellett hajtani rajta. A túl hosszúra nyúlt lábadozási idő azonban sokak figyelmét felkeltette, több bulvárlap pedig arról kezdett cikkezni, hogy nem egészségügyi problémák tartják távol Charléne-t, hanem a válságba került házassága. A hercegné végül hazatért, ám november óta, hosszas távolléte után csak nemrég jelent meg újra a nyilvánosság előtt: férjével, Albert herceggel és ikreikkel, Gabriella hercegnővel és a trónörökös Jakab herceggel volt látható a monacói E-Prix-n – az esemény kapcsán Judi James testbeszéd-szakértő elemezte a család szereplését, és megállapította, a hercegné elhidegülhetett a férjétől. Egy szó, mint száz: valami nagyon nincs rendben a monacói palota falain belül – mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az uralkodó nemrég furcsa lépésre szánta el magát.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Édesapja 14 éves korában ismerte el a házasságon kívül született lányt, aki ma már csodaszép, felnőtt nőként éli az életét. Bár Jazmint semmilyen rang nem illet, féltestvéreihez hasonlóan ő is örököl majd a herceg vagyonából.

Leadfotó: Daniele Venturelli/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...