Sztárok

Hiányzik páratlan műveltsége - Albert Györgyi magánélete épp az ellenkezője volt sikeres karrierjének

Fizikai erőszak, abortusz, házasságok

Albert Györgyi 44 éve alatt háromszor házasodott: első férjét Nigériában ismerte meg, aki egy magyar külkereskedő volt – Györgyi ekkor 17 éves volt, a férfi pedig 20 évvel idősebb nála és már kétszer elvált, valamint született egy lánya is. Györgyi azonban nem törődött a figyelmeztető jelekkel, teljesen elvakította őt a szerelem, valamint egyetlen célja az volt, hogy elkerüljön otthonról. Első férjével való házassága aztán csúnya véget ért: kiderült, hogy a férfi betegesen féltékeny, valamint ahogy az újságíró könyvében is írta, a semmiért is képes volt őt kékre-zöldre verni. Második férje Máté Gábor színművész és rendező lett, aki nős volt és két fiú édesapja, így Györgyitől már nem szeretett volna gyereket. Házasságuk alatt viszont Györgyi hétszer is teherbe esett, viszont minden alkalommal arra kötelezte őt férje, hogy vetesse el a gyermeküket. Az újságírónak ettől megszakadt a szíve: egyszerűen belebetegedett az abortuszokba, és mély depresszióba esett, ugyanis a beavatkozásokat gyilkosságnak fogta fel – mint ahogyan könyvében is írta, „a kisbabánk mellett a szerelmünket is megöltem”.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...