Sztárok

Újra sorozatszínésznő lesz Ábel Anita: ebben a szériában alakít majd főszerepet a Szomszédok egykori Julcsija

Nem szakadt el teljesen a színészettől

Ábel Anita az elmúlt két évtizedben számos tévécsatorna kötelékében vezetett szórakoztató műsorokat. Legutóbb a Life TV foglalkoztatta, azonban június végén kiderült: komoly létszámleépítést hajtanak végre a csatornánál, így megválnak sztárjaiktól: Bereczki Zoltántól, Csonka Andrástól, Holdampf Lindától és Ábel Anitától is. A kvartett az Ébredj velünk! című reggeli műsort vezette páros felállásban, de más produkciók is eltűntek a Life TV kínálatából: Hajdú Péter két saját műsora, az Összezárva és a Frizbi szintén befejeződött. Lekerült a képernyőről az Ábel Anita műsorvezetésével készült Activity, sőt a három celeb (Győzike, Cooky és Zámbó Krisztián) mindennapjait bemutató reality, a Van életünk is.

A Blikk cikke felidézte, hogy a szomorú fordulatot követően Ábel Anita úgy fogalmazott: "Most az életemben inkább hobbiszinten van a színészet, és a hivatásom lett a tévézés." A híresség ezzel tehát arra utalt, hogy a közeljövőben sem szeretne visszatérni a színészethez, most azonban - rajongói legnagyobb örömére - mégis igent mondott a TV2 ajánlatára.

Ábel Anitának egyébként nem a Szomszédok volt az egyetlen színészi kreditje. Gyermekként olyan magyar filmekben tűnt fel, mint a Dögkeselyű, a Gyertek el a névnapomra vagy a Képvadászok, de a legsikeresebb honi animációs filmben, a Macskafogóban is ő kölcsönözte Safranek (Haumann Péter) lánya, Cathy hangját. Sőt, a Szomszédok megszűnése után sem szakadt el teljesen a színészettől, hiszen később rengeteget szinkronizált: többször volt például Christina Applegate magyar hangja.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A csatorna idén ünnepli 25. születésnapját, s a jubileum alkalmából különleges showműsorral is készülnek, melynek első adásában az 59 éves televíziós is visszatér.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.