Sztárok

A világhírű tévészakács bevallotta múltbeli kábítószerezéseit

Beismerte múltbeli kábítószerezéseit Nigella Lawson, a világszerte ismert és népszerű tévészakács, azt azonban tagadta, hogy drogfüggő lenne.

Nigella Lawson a vád tanújaként jelent meg a nyugat-londoni Isleworth koronabíróságán, ahol egykori családi mindeseinek csalási pere folyik. Az olasz testvérpár, Francesca and Elisabetta Grillos évekig állt Nigella Lawson és volt férje, Charles Saatchi milliárdos műgyűjtő alkalmazásában. A két nővért azzal vádolják, hogy a család pénzéből 300 ezer fontot (több mint százmillió forintot) vertek el önös célú luxuskiadásokra. Ügyvédeik szerint ugyanakkor Nigella Lawson személyesen engedte meg nekik a pénzszórást, cserébe azért, hogy hallgatnak az ő rendszeres kábítószerezéséről.

A tévészakács, akit szerdán hallgatott meg a bíróság, tanúvallomásában elmondta: valóban fogyasztott kokaint néhányszor, de ez még akkor történt, amikor halálos beteg első férjével, John Diamonddal élt. Elmondása szerint férjével hat alkalommal használtak kokaint, de csak azért, hogy a rákbetegség végső stádiumában járó John Diamond szenvedéseit enyhítsék.

Elmondta azt is, hogy második férjével, Charles Saatchival kötött házasságának utolsó évében ismét kábítószerhez - kokainhoz és kannabiszfélékhez - folyamodott, azért, hogy "elviselhetetlen" életét elviselhetőbbé tegye. Saatchit "briliáns, ugyanakkor brutális" emberként jellemezte, és elmondta: mióta megszabadult tőle, teljesen megszabadult a kábítószerektől is. A drogok "hamis barátnak bizonyultak (...) nem volt jó ötlet hozzájuk fordulni" - fogalmazott.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Nigella Lawson és Charles Saatchi házassága nem egészen tíz év után, a nyáron ért véget, világraszóló botrány közepette. A váláshoz vezető botrány júniusban robbant ki, amikor a házaspár egy előkelő londoni étterem teraszán összeveszett, és Saatchi a vita hevében torkon ragadta feleségét. A pillanatot lekapta egy lesipuskás fotós, és a képek az egész világsajtót bejárták.

Saatchi ugyan azóta is tagadja, hogy tényleges bántalmazásról lett volna szó - állítja, hogy csak egy "játékos kézmozdulatot" tett, amelynek "egy állókép teljesen helytelen értelmezést adott" -, ám az ügy hatósági eljárásig fajult, és az üzletembert rendőrségi figyelmeztetésben részesítették.

Szerdai tanúvallomásában Nigella Lawson cáfolta, hogy csak "játékos kézmozdulatról" lett volna szó. Elmondta: az incidens előzményeként egy édesanya sétált el mellettük kisgyermekével, és ennek láttán ő megjegyezte férjének, hogy mennyire szeretne majd unokákat. Saatchi váratlan indulattal ezután ragadta torkon, azt kiabálva, hogy "téged senki más ne érdekeljen, csak én" - ecsetelte a történteket a szemmel láthatóan megtört 53 éves tévészakács.

Forrás: MTI
Fotók: hdwallpapers3d.com, salon.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...
Sztárok
Josh Duhamel 53 évesen ismét apa lett: felesége, Audra Mari megszülte harmadik gyermekét, a megható hírt a színész Instagramon osztotta meg.
Sztárok
Scarlett Johansson és Colin Jost kapcsolata Hollywood egyik legstabilabb szerelmi történetévé vált: a sztárpár nyolc év után is láthatóan rajong egymásért.