40 év után újra együtt: Így alakult a Nulladik óra legendás gimiseinek sorsa

1985-ben a világ megismerhetett öt nagyon különböző hátterű tinédzsert, akik szombati büntetésüket töltötték összezárva iskolájuk könyvtárában.
Múlt és jelen találkozása
A Nulladik óra színészei négy évtized után először jelentek meg újra együtt egy rendezvényen. A film ikonikus szereplőgárdája a Chicago Comic and Entertainment Expón állt közönség elé, ahol nosztalgikusan idézték fel közös élményeiket, a forgatás emlékeit, és megemlékeztek a film rendezőjéről, John Hughes-ról is.
A találkozás különösen emlékezetes volt, mivel ez volt az első alkalom, hogy Emilio Estèvez is csatlakozott a csoporthoz egy ilyen eseményen. A színészek számára megható volt újra együtt lenni, különösen Chicagóban, ahol annak idején a film is készült.
A rendezvény során szó esett John Hughes munkásságáról és arról is, hogyan próbálta filmjeiben áthidalni a generációk közötti szakadékot. A színészek szerint ma, felnőttként, még mélyebb szinten értik, amit annak idején a rendező üzenni akart.
Estèvez egy humoros történetet is felelevenített a forgatás előtti időkből: a forgatókönyv első közös olvasásán ugyanis elájult, mivel nem sokkal korábban húzták ki a bölcsességfogait. Molly Ringwald arról mesélt, hogy milyen furcsa, mégis meghatározó élmény volt évek múltán saját gyerekeivel újra megnézni a filmet. A tapasztalat nemcsak emlékezés volt számára, hanem hatással is volt arra, hogyan látja a szülői szerepét. Később, amikor már idősebb lányaival nézte meg újra a filmet, meglepve tapasztalta, hogy nagy figyelemmel kísérték a látottakat – ez számára különösen fontos visszajelzést jelentett a film időtállóságáról.
De merre is sodorta a színészeket az élet az ikonikus film óta?
Kattints a galériára!