20 évvel ezelőtt hunyt el Sinkovits Imre - egy életen át hű maradt a Nemzeti Színházhoz

2001. január 18-án halt meg Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze, a 20. századi magyar színjátszás kimagasló egyénisége.

Először nem színész akart lenni

Hihetetlen, de már húsz esztendeje nincs velünk Sinkovits Imre színművész, a Nemzet Színésze. A Kossuth- és kétszeres Jásza Mari-díjas színésznagyság 2001. január 18-án, 72 esztendősen hunyt el, óriási - azóta is betöltetlen - űrt hagyva maga után. Sinkovits 1928. szeptember 21-én Budapesten látta meg a napvilágot Sinkovits Jenő vendéglős és Göndöcs Terézia elsőszülött gyermekeként. A Vas megyei, horvát származású család kisvendéglője a gazdasági világválság idején csődbe ment, helyzetük a második világháború előtt normalizálódott. Sinkovits Imre Óbudán az Árpád Gimnázium növendéke lett, ahol olyan legendás alakok oktatták, mint az íróként és műfordítóként egyaránt híressé vált Szentkuthy Miklós. Kertész, tanító, erdész és pap akart lenni, mielőtt a világot jelentő deszkákra lépett, ám a cserkészmozgalom is mélyen megérintette. Végül azonban a színészet mellett döntött. 1947-ben érettségizett, s hamarosan felvételt nyert a Színiakadémiára.

Aczél Györggyel is dacolt

A negyvenes-ötvenes években játszott a Belvárosi Színházban és az Ifjúsági Színházban is, 1951-től viszont már a Nemzeti Színház tagja. Ugyanebben az évben vette feleségül kolléganőjét, Gombos Katalint, akivel ötven éven át éltek boldog házasságban. Sinkovits egyik jelmondata az volt, hogy sem hazát, sem feleséget, sem színházat nem cserél, ám aztán jött az 1956-os forradalom, amikor tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti Dalt a Petőfi-szobornál, és e momentum az esemény egyik jelképértékű pillanatává vált. Sinkovitsot emiatt el is mozdították a Nemzetiből, és mivel még Aczél György kérésére sem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, fizetését felére csökkentették, s eltiltották a színházon kívüli szereplésektől. Két évig egy műanyagipari szövetkezet bedolgozójaként gyerekjátékokat készített, ám a kultúrpolitika ezt is rossz néven vette, így aztán 1958-ban a "külvárosi" József Attila Színházhoz irányították, a "nép ellenségével" büntetve a munkáskerületet.

Lapozz, még nincs vége!