Recept

Ez több mint kávé, ez egy életérzés – Utazz minden reggel Vietnamba ezzel a kávékülönlegességgel

Már bárki könnyedén hozzájuthat

Persze a phin filteren túl is van élet, más módon is el lehet készíteni a napindító koffein adagunkat. Tran Pham Kieu Anh, a NonLa webshop alapítója elmondta, a náluk kapható vietnami kávék alkalmasak bármilyen pour over, french press, espresso gép vagy akár kotyogós kávéfőzőhöz is. Szóval, ha csak a plusz eszköz tartott vissza a kipróbálásától, akkor cseppet se aggódj!

„Bár Magyarországon nőttem fel és otthonomnak tekintem Budapestet, sok dolog van, ami hiányzik Vietnamból. Ilyen például a vietnami kávé, ami mondhatni szerelem volt első ízlelésre. Bár sok kávézót szeretek Budapesten, de azért azt az igazi vietnami kávé ízt sose tudtam elfelejteni. Hosszas keresgélés után rá kellett jönnöm, hogy hiány van itthon az olyan minőségi vietnami kávéból, amely tényleg 100%-ban Vietnamból származik és nem tartalmaz semmilyen ízfokozót, na meg persze mindezért ne egy vagyont kéne otthagyni. Emiatt is döntöttem úgy, hogy szeretném lehetővé tenni itthon is, hogy az emberek élvezni tudják az igazán jó vietnami kávé intenzív aromáját, mindezt megfizethető áron” – árulta el a webshop tulajdonosa.

A vietnami kávé szinte mindenkinek rögtön a kedvence lesz, aki megkóstolja. Mivel itthon még limitált lehetőség van a vietnami kávé megkóstolására, ezért jött létre a NonLa, hogy ez a különleges gasztronómiai élmény minél több emberhez eljuthasson, és bárki számára lehetővé váljon, hogy akár az otthona kényelméből is el tudja készíteni ezt az igazán fenséges kávét. A tervek szerint a termékek a jövőben egyre több helyen lesznek megvásárolhatók, így azok számára is elérhető lesz, akik nem szeretnek online vásárolni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Emellett az is cél, hogy a vietnami farmerek megkapják a nekik járó elsimerést, és a világon többen megismerjék ezt a különleges kávékultúrát, mivel a tényt, hogy Vietnam a világ második legnagyobb kávé termelője és importőre a mai napig meglepően kevesen tudják.

Jó hír a vegán társadalomnak: hamarosan kereskedelmi forgalomba kerül az első növényi alapú kemény tojás.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Recept
Sztárok
Buzsik Borka ragyog: a Liverpool sztárfocistájának szerelme korábban is gyönyörű volt, ám az anyaság tovább szépítette őt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a friss fotói.
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.