Szüreti csirkemell - Őszies ebéd

Az ősz a kulináris kalandozások időszaka és ilyenkor kezdődik a szüret. Ezt mindenképpen érdemes megünnepelni a konyhában. Íme egy recept, amely a te érzékszerveidet is felkészíti az őszre.

Hozzávalók

  • 60 dkg csirkemell
  • 1 evőkanál és egy kiskanál finomliszt
  • 8 evőkanál olaj
  • 2,5 dl must
  • 2,5 dl húsleves
  • só, bors
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 evőkanál darált dió
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 dl főzőtejszín
  • néhány szem piros és fehér szőlő, ízlés szerint

Elkészítés
A csirkemellet csíkokra vágjuk, 1 evőkanál liszttel összeforgatjuk, majd a fele olajon a serpenyőben hirtelen megsütjük kb. 3 perc alatt. 1,5 dl musttal és ugyanannyi levessel felöntjük ezt az alapot, sózzuk, borsozzuk, és lefedve 5 percig pároljuk.
A hagymát vékonyra felszeleteljük, és egy másik serpenyőben a maradék olajon 3 perc alatt megfonnyasztjuk. A diót hozzáadjuk, és 2 percig együtt pirítjuk, majd felöntjük a maradék musttal és levessel. Sózzuk, borsozzuk, nagy lángon addig főzzük, amíg el nem párolog a leve. Ízesítjük a zúzott fokhagymával, 1 kiskanál liszttel meghintjük, fél percig pirítjuk, majd a tejszínnel és annyi tejjel felöntjük, hogy 2-3 percig forralva sűrű mártás legyen belőle.
A csirkére öntjük az így kapott szószt, majd 2 perc alatt összeforraljuk, és beledobjuk a kimagozott szőlőszemeket. Párolt rizs illik köretnek hozzá.

Szerző: Azaleia
 

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Egyesek számára biztosan ez a valóra vált álom - írja a TWN.hu.
Egészség
Azt is mondhatjuk, hogy a boltokban ez a legújabb trend, de kiderült, hogy ezek az egészségesnek hitt élelmiszerek rengeteg akrilamidot tartalmaznak, ami súlyosan rákkeltő.
Sztárok
Hamarosan megjelenik Tom Quinn királyi életrajzíró legújabb kötete, melyben sok, eddig sosem hallott titok mellett napvilágra került az is, milyen nem túl hízelgő ragadványnéven emlegetik Harry...
Sztárok
Lisa Tranel már meg sem lepődik azon, ha az utcán összetévesztik Jennifer Anistonnal – számára ez teljesen általános, hiszen jól tudja, valóban pont úgy fest, mint a Jóbarátok sztárja.
Lifestyle
A Magyar Nemzeti Bank eldöntötte, hogy továbbra sem akarja kivezetni az 5 forintosokat. Az internet népe persze őszintén elmondta erről a véleményét, ahogy szokta.
Lifestyle
Milliók ültek a képernyő elé karácsonykor, hogy ismét megcsodálják Sissi, magyar királyné történetét, a trilógia azonban számos keserű titkot rejt - írja a TWN.hu.