Stőhr Gréta: Kőkemény munka volt, de valóra váltottam az álmom - Interjú
Egy vegán séf, akiről már sokan hallottak, de csak kevesen ismernek igazán. Egy író, aki saját érzelmeit, kihívásait és olykor fájdalmát írja meg a regényeiben. Egy anya, aki vállalkozását is arra építette fel, amire kisfia születése ébresztette rá: nem mindegy, mit adunk tovább az utókornak.
A siker és ami mögötte van
Anya, séf, vállalkozó, gasztro műsorvezető, regényíró, vegán, vonzó nő - címkék, amelyekkel gyakran illetik Stőhr Grétát. Az élete első látásra tökéletesnek tűnhet, de komoly hullámvölgyeket járt meg, mire megvalósultak az álmai. Azt mondja, életének legnagyobb mozgatórugója, hogy tanítson, nem véletlenül végezte el érettségi után a tanítóképzőt. Másik lételeme pedig az alkotás, legyen az egy finom étel vagy éppen egy átütő erejű könyv. Tanítani és adni azonban felelősség, amit édesanyaként ő is nap mint nap megtapasztal a saját bőrén. Kétszer kezdte újra az életét a nulláról, mégsem adta fel soha, ma már egy belvárosi vegán étterem tulajdonosa és séfje, kiadott két saját szakácskönyvet, valamint kétregényes szerző. Vannak kritikusai, amit nem is tagad, de aki egyszer mögé néz a külcsínynek, rájön, hogy lehet még attól valaki elkötelezett a környezetével szemben és "jó" vegán, hogy igényes a saját külsejére is.
A gyönyörű szőke gasztroguru, a Great Bistro vezetője és a Pillangómese-triológia szerzője őszintén mesélt a Femcafe.hu-nak, aki mára már megtanulta, hogy a saját javainkért és sikerünkért bizony kőkeményen meg kell dolgozni, mert semmit nem adnak ingyen.
Minden séf először fogyasztóként kezdi a karrierjét a gasztronómiában. Te mennyire voltál jóevő kislány korodban? Milyen volt a családotok viszonya az étkezéssel?
Azt kell, hogy mondjam, nem voltam egy jóevő gyerek. Anyukám folyamatosan szenvedett velem, mert egyáltalán nem akartam enni. Tipikus vékony, törékeny kislány voltam, ezért még étvágygerjesztő cseppeket is kaptam. A család kétségbe volt esve, mert egyáltalán nem úgy fejlődtem, ahogyan kellett volna egy korombélinek. Látszik, hogy már akkor sem voltam átlagos! (nevet) Olyan tíz éves lehettem, amikor anyukám vegetáriánus lett, mert egy autoimmunbetegség kapcsán azt tanácsolták neki, hogy zárja ki a táplálkozásából a húst. Oláh Andor bácsi írta az első olyan szakácskönyvet, amelyből a vegetáriánusok receptekhez juthattak hozzá, így mi is ebből kezdtünk el főzni. Anyukám már 40 éve étkezik húsmentesen, később pedig apukám is csatlakozott hozzá. Én sem voltam soha egy tipikus húsevő. Volt egy pont gyerekkoromban, amikor tökfőzelék volt az ebéd csirkemájjal, és egyszerűen rá sem bírtam nézni. Anyukám bekeményített, azt mondta, » addig innen fel nem állsz, amíg meg nem eszed «, amiért azóta már bocsánatot kért, de nem is haragszom rá emiatt, mert jót akart nekem. Azóta kiderült, hogy a vércsoportom alapján és az ajurvédikus rendszerben sem javasolt számomra a húsfogyasztás, úgyhogy nem véletlenül zárkóztam el tőle már fiatal korom óta. Rossz evőből lettem vegetáriánus, majd később vegán. A férjem vegetáriánusan étkezik, ugyanakkor a fiamat nem szeretném elzárni a tapasztalástól, ő azt ehet, amit csak megkíván az egészséges étkezés határain belül.
Mikor fedezted fel, hogy a gasztornómia egy izgalmas világ?
Egyetem után egy olyan pénzügyi cégnél helyezkedtem el, ahol sokat utaztunk és lehetőségem volt arra, hogy különböző nemzetek konyháit megismerjem, akár Európán túl is. Nagyon megtetszett a távol-keleti konyha, a thai és indiai ízvilág, de szerettem Franciaország változatos, régiós ízeit is. Olyan étteremekben járhattam, ahol a világ legjobb séfjei dolgoznak, a világ legkülönbözőbb alapanyagaival. Hirtelen kitágultak a határok, láttam, hogy az élet több annál, mint disznóvágás és magyaros ételek. Anyukám persze követte a reformkonyhát - nem csak hagyományos ételeket készített -, de autentikus helyeken megtapasztalni ezeket az ízeket maga volt a csoda. 22 éves voltam, mire rájöttem, hogy enni jó dolog. Akkor már szenvedélyesen érdekelt a gasztronómia. 27 évesen, menedzseri munkám következtében szükségem volt életmódváltásra, így elkezdtem személyi edzőhöz járni, aki ketogén diétát javasolt, de pár hónap után azt éreztem, hogy a szervezetem besokallt a sok hústól és tejterméktől, tojástól. Megbetegített a húsevés, ráadásul öt hónapon át nem tudtak kikezelni a tüdőgyulladásból. Ahogy átálltam a vegetáriánus étkezésre rögtön éreztem, hogy jobban vagyok. Ez egy nagyon komoly akció-reakció volt, ami párosult egy mély, belső meggyőződéssel. Idővel pedig áttértem a vegán étkezésre, mert úgy éreztem, hogy így étkezve még jobban vagyok. Sokan azt gondolják, hogy vegánnak lenni divat, esetemben erről szó sincs.
Az utóbbi tíz évben valóságos gasztroforradalom bontakozott ki Magyarországon. Folyamatosan nyílnak az új éttermek, néhány évvel ezelőtt a te vegán bisztród is megnyitotta a kapuit. Hogy jött az ötlet, hogy belevágj egy ilyen ismeretlen világba, mint a vendéglátózás?
Szerettem volna egy szakácskönyvet, egy saját főzőműsort és egy bisztrót, ez a hármas cél fogalmazódott meg bennem, amikor bekerültem a vegán világba. Pontosabban, amikor megalkottuk ezt a vegán világot, ugyanis tíz évvel ezelőtt mi úttörői voltunk ennek az életmódnak. Nem éltem még itthon, amikor először megszólított a vegánság, Varsóba költöztünk, neveltem a kisfiamat, de lett egy barátnőm, akivel nagyon egymásra találtunk ebben a közös, 'expat' állapotban. Nem tudtuk, hova tart az életünk, ott volt két karrierjéből és hazájából kiszakadt anya, aki nagyon vágyott arra, hogy valami mást csináljon. Ő bátorított engem arra, hogy vegyek fel főzős videókat, tegyem fel a YouTube-ra, hiszen ott akár több millió emberhez is eljuthatok. Először nevettem ezen, de aztán minden adott volt a dologhoz. Ő készítette el ezeket a videókat, és meg is vágta az epizódokat. Ez még az előtt volt, hogy a vlogok gyakorlatilag kiváltották a tévézést. Egyre többen követtek, lett Facebook-oldalam, sokan érdeklődtek és pozitív visszajelzéseket is kaptam. A következő lépés az volt, hogy megírtam és kiadtam a szakácskönyvemet, majd majd hat év kőkemény munka után valóra vált az elérhetetlennek tűnő álom, megnyitottuk a bisztrót. Az összes spórolt pénzünket belefektettük, a lakásomat is el kellett adnom, hogy ez megvalósulhasson. A férjem a bástyám, aki nemcsak a magánéletben, hanem az üzletben is a jobb kezem. A bisztró is egy merész álom volt, hittünk benne és sikerült.
Mennyire volt átgondolt lépés egy ilyen tematikus hely megnyitása, amikor a hagyományos magyar konyhában szinte kizárólag húsételek vannak?
Hat évig álmodtuk ezt a helyet. Elég átgondolt lépés volt. (nevet) Nézd, nem panaszkodom, itt ebédidőben nem könnyű helyet találni, sokan rendszeresen járnak ide, visszatérő vendégeink vannak, de mindig jönnek újak is. Nem kötelező vegánnak lennie annak, aki ide bejön, ha egy héten már csak egy-egy étkezést kiválthatunk és az illető nem fogyaszt addig húst, akkor már tettünk a környzetünkért. Amióta anya vagyok, teljesen más lelki síkra kerültem, a gondoskodás új szintjét ismertem meg. Kaptam általa egy új életcélt is, így a vegánság már több mint saját szenvedély, hiszen ez egy globális ügy. Elképzelhető, hogy a nem túl távoli jövőben már csak növényevők leszünk, hiszen ez a kizsákmányoló fogyasztás nem tartható a végtelenségig. Visszatérve az étteremre: nem jellemző az sem, hogy valaki hiányolná a húst az ételekből, hiszen minden fogást próbálunk úgy elkészíteni, hogy tartalmas és egészséges is legyen. Az alapanyagokért is felelek, hiszen nemcsak tulajdonosként, hanem séfként is dolgozom itt. Aki ide bejön, az biztos lehet abban, hogy ha nem is mindenből bio, de mindenképpen minőségi élelmiszereket kap a tárnyérjára. Megfogadtam, hogy csak olyan ételt adok ki a kezemből, amit bármelyik családtagomnak is szívesen odaadnék. Ezt a gondosságot pedig meghálálják azzal a vendégek, hogy jókat mesélnek rólunk az ismerőseiknek és egyre többen látogatnak el hozzánk.
Ezek szerint könnyen elfogadták az emberek?
Nem, egyáltalán nem volt könnyű! (nevet) Én csak segíteni akartam az embereknek, és hittem benne, hogy ezáltal a világ egy jobb hely lesz. Misszionárius vagyok, a tevékenységeimmel másokat szolgálok, az eszközöm pedig a személyes példamutatás. Mindig azok a személyek inspiráltak, akiknek nem volt könnyű a sorsuk, mégis valami különlegeset tudtak adni a környezetüknek, mint Teréz Anya vagy éppen Gandhi. Tudom, hogy ők olyan példaképek, akik az egész világra hatással vannak, és véletlenül sem hozzájuk szeretném hasonlítani magam, csak azt szeretném ezzel mondani, hogy inspirált engem a kitartásuk. Nagyon sok támadást kaptam. A helyzet pedig az, hogy főleg a vegánoktól.
Mi volt a kritika?
Folyamatosan azt kaptam, hogy egy vegánnak nem így kell kinéznie, egy vegán nem lehet ennyire a külsőségei rabja. Én ezt hozom otthonról, fontos számomra az esztétikum. Ha valaki szerint emiatt megkérdőjelezhető az elkötelezettségem a veganizmus iránt, azzal nem tudok mit kezdeni. Szerintem nagyon nem mindegy, hogy egy életmódot milyen külsővel reprezentálunk. Ha valaki rám néz, remélem, egy kiegyensúlyozott és önmagára igényes nőt lát, aki jól érzi magát a bőrében. 41 éves vagyok, de olyan fizikummal rendelkezem, mint huszonéves koromban, azt hiszem, ez a tény elég sokat elárul. A másik, hogy nem vagyok elég vegán. De ezzel már tényleg nem tudtam mit kezdeni. (nevet)
Az íróközösség szintén gyanakvóan fogadja az újakat, de ez mégsem tántorított el attól, hogy megírd az első saját regényedet. Mi volt az a felismerés, ami elindított az írás útján?
Kislány korom óta falom a könyveket, nekem az olvasás a kedvenc kikapcsolódásom. Emlékszem, mennyi romantikus regényt olvastam, imádtam a Bronte nővérek könyveit, Adrian Mole titkos naplóját, majd később a szüleim keleti vallásokkal, jógával foglalkozó köteteit lapozgattam. Nagy kedvenceim közé tartoznak a fejlődés regények, tulajdonképpen az enyém is ebbe a kategóriában esik. Nem önéletrajzi alkotás, de nagyon sok történést a saját tapasztalataim inspiráltak, aki közelről ismer, hamar felfedezi, hogy melyik esemény fikció és melyik igaz. Az írás nekem terápia volt, ugyanakkor megint csak vissza kell kanyarodnom a belső motoromhoz, a missziós lélekhez, ami mindig szeretne teremteni és adni. Azt gondolom, hogy a Pillangómese-triológiához bármelyik nőnek lehet kapcsolódása, mivel olyan belső, lelki folyamatokat, társadalmi és párkapcsolati helyzeteket ábrázoltam benne, amelyeken szinte mindenki, kivétel nélkül keresztül megy. Kategóriáját tekintve ez szórakoztató irodalom, egy ponyva, lektűr. Szerintem azonban sokkal több ennél.
A saját élményeken túl mi inspirált?
Nagy kedvencem volt a Szex és New York sorozat, ami egy igazi tabudöntő széria volt. Nagyon hamar magával ragadott engem, mert hasonlóan éltem, hasonló barátaim voltak, még a szereplőket is fel tudtuk osztani magunk között. Ez a történet szintén rengeteg ihletet adott nekem. Megvolt tehát az ötlet, ami alapján megírtam a saját történetemet, volt bennem egy értéktermtő és egyben szórakoztatni vágyó szándék, valamint a képesség, hogy szeretek írni. A már említett barátnőm bátorított újra, hogy a sztorit fűzzem egybe, legyen belőle könyv, mikor elolvasta a kéziratot, amit hat évvel ezelőtt megírtam és csak hat év után vettem elő, hogy befejezzem. Sok munka volt vele, rengeteg új ismeretet gyűjtöttem az írás és a kiadás kapcsán, de megszületett. Szerencsére a visszajelzések is nagyon jók, idén már a második részt vittem könyvbemutató turnéra. Trilógiának tervezem a kezdetektől, ezért most szükségem lesz egy kis pihenőre, hogy a befejező, harmadik rész is legalább annyira érdekes legyen, mint az előző két kötet. Nagyon kritikus vagyok magammal, ezért minőségi időre van szükségem az íráshoz. Sokszor hajnali négyig vagyok flow-ban, de a gyereket másnap reggel hétkor iskolába kell vinni, szóval nem egyszerű. Szerencsére fantasztikus szerkesztőm van, tehát nagy műgonddal készülnek a könyvek, és remélem, megérni várni rájuk.
Sokat szerepelsz a közösségi médiában, rengeteg követőd van, közvetlen a kapcsolatod az olvasóiddal is. Mennyire érzed magad komfortosan az online világban?
Nagyon kettősek az érzelmeim ezzel kapcsolatban. A felszínességet nem szeretem, éppen ezért az én fotóim alatt sokszor egy engem foglalkoztató témáról, gondolatról írok őszintén. A fiatal lányokat könnyen megtéveszti a külsőségekre épülő világ. Mindenkinek joga van bőségben élni, de a boldogság nem feltétlenül anyagi javakhoz köthető. Jade Johnson, a főhősnőm, kicsit felszínes, gondtalan életre, karrierre, és egy hozzá méltó férfire vágyott, akire felnézhet. Ugyanakkor keményen dolgozott függetlenségéért, cégbeli előmeneteléért. Meg is valósított mindent. 25 évesen igazgató lett, és megkapta az áhított férfit is.
Mi az ára ennek? Te mit tapasztaltál, amikor ilyen kapcsolatban voltál?
Ezt nem lehet általánosítani, de a nagy hatalommal rendelkező férfiak gyakorta szeretnének irányítani a magánéltükben is, ahogyan munkájuk megkívánja. Elnyomnak, át akarnak formálni, el akarják venni a személyiségedet, hogy te ne legyél több, mint egy kirakati baba. Jade története látszólag egy fantasztikus szerelmi történettel indul, de mindig ott van benned az érzés, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen. Felteszed a kérdést, hogy vajon mikor nyújtja be a számlát a sors, hiszen lehetetlen, hogy mindez megtörténjen veled. Jómagam is egy csinos arany kalitkában éltem, amire sokan vágynak, de én egy idő után szerettem volna újra szabad lenni, és szárnyalni, megvalósítani további álmaimat, amely motívuma már egy belső meggyőződésből eredt. Mindent felborítottam, hogy elérjem ezt, így a nulláról kezdjem újra az életemet.
Megérte változtatni?
Persze, ez nem kérdés. Vannak mindennapi küzdelmeink, de semmi esetre nem cserélném el őket a régi életemre. Félelmetes, hogy mennyi minden történt, milyen nehézségeken mentünk keresztül, de volt értelme. Megerősített bennünket a féjemmel, egyénileg és mint párt is. Jó érzés, ahogy egymásba kapaszkodva, lassú léptekkel, de haladunk a céljaink felé. Bármi történjék is, mi együtt, vagyunk, egymásra mindig számíthatunk. Ami az életben igazán fontos, az a szeretet. A végén mindig csak ez marad.
Hogyan éli meg egy fiatal nő szépsége elvesztését, és milyen hatással lehet egy ilyen trauma a párkapcsolatra? Őszinte interjúban mesélt róla a magyar modell, aki 26 évesen nézett szembe a gyilkos kórral, mára pedig a közösségi média egyik nagy példaképévé vált.
Leadfotó: Stőhr Gréta engedélyével
Oldalak
Hirdetés
