Sonkával és sajttal töltött tojástekercs - A szemet gyönyörködtető rolád

Japán ihletésű tojástekercs, amit magyar szájhoz igazítottunk. Húsvét környékén a megszokott omlett helyett csodálatos reggelinek ígérkezik a finom sonkával és olvadt sajttal a közepén!

Hozzávalók

  • 3 tojás
  • 2 evőkanál tej
  • 10 dkg vékonyra szeletelt főtt-füstölt sonka
  • 10 dkg reszelt sajt
  • só, bors
  • kevés olaj

Elkészítés

A tojásokat verjük fel, adjuk hozzá a tejet, sózzuk, majd borsozzuk. A serpenyőt egy kevés olajjal kenjük ki, majd mintha csak rántottát készítenénk, vékonyan oszlassunk el egy merőkanálnyi tojásos keveréket a felszínén. Igyekezzünk tényleg vékony omlettet készíteni, hiszen ezt fogjuk göngyölni. Alacsony hőfokon süssük, a tetején egyenletesen oszlassunk el egy kevés sajtot és sonkát, majd ha már félig megkeményedett a tojás, göngyöljük föl a felét. A fel nem göngyölt részt csúsztassuk a serpenyő másik oldalára, majd "egészítsük ki" az üres serpenyőrészen az omlettünket, adjunk hozzá egy keveset újra a tojásos keverékünkből. Ezt megint hintsük be vékonyan sajttal és sonkával, majd ha megint megszilárdult, göngyöljük tovább a tekercset, és folytassuk a tekercs növelését újabb adag tojásos keverékkel. Addig folytassuk, ameddig el nem fogy a tojás, majd a teljesen feltekert tekercs külsejére magas hőfokon pirítsunk rá. Amint kész van, deszkán pihentessük, és csak kihűlt állapotban szeljük föl.

Fotó: thecomfortofcooking.com

Oldalak

Sztárok
Szandi szívesen mutatja meg a közösségi médiában, hogyan cseperedett érett férfivá a fia. Most Franciaországban élvezik az életet.
Sztárok
Hamarosan új műsorvezető párokkal, köztük Marics Petivel tér vissza a TV2 képernyőjére a Zsákbamacska című game-show. A keddi sajtótájékoztatón a ValMar duó énekese a forgatáson szerzett élményei...
Sztárok
Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagja ismét bebizonyította, hogy csak a tudományos fejlődést tartja szem előtt.