Reggelizz, mert agresszív leszel!

A szakértők szerint legkésőbb délelőtt tíz óráig érdemes reggeliznünk, ellenkező esetben leesik a vércukorszintünk, agresszívé válhatunk, s így nagyobb az esélye annak is, hogy közúti balesetbe keveredünk.
Sokan azt gondolják, hogy már egy kis folyadékbevitel is reggelinek számít, ám ez tévhit. Az esetek többségében pedig ez valami cukros ital, amitől bár hirtelen megemelkedik a vércukorszintünk, később nagyon gyorsan le is zuhan, s ez megint egészségügyi problémákat okozhat, különösen hosszú távon.
Itt az ideje belátnunk, hogy az egészséges reggeli csakis javunkra válhat, hiszen:
- Energiát nyerünk vele és könnyebben beindul az anyagcserénk,
- a vércukorszint emelkedése miatt könnyebben tudunk koncentrálni,
- ha sok B, A és C vitamint fogyasztunk, erősödik immunrendszerünk, s így növekszik stressztűrő képességünk.
A reggelizés szokásának gyakorlatba ültetését tehát nem lehet elég korán kezdeni. A fiatal felnőtteken van a legnagyobb felelősség ilyen szempontból, hiszen ők a potenciális szülők, akiknek a gyermeknevelés során, sőt már a gyermek megszületése előtt is fontos, hogy alapvető napirendi ponttá tegyék a reggelizést.
A kisiskolások körében végzett minden eddigi felmérés is kimutatta, hogy ha a gyermekek nem kapnak reggelit, romlik teljesítőképességük, és figyelemgörbéjük is hamar csökkenő tendenciát vesz fel.
Mint minden másban, úgy a reggelizésben is fontos az egyensúly megtalálása. Lehetőség szerint fogyasszunk sovány fehérjét és sok rostot! Igyunk egy kis tejet, együnk alacsony zsírtartalmú joghurtot, tojást! S ott van még a teljes kiőrlésű kenyér és a müzli, a gyümölcsök vagy a rostos gyümölcslevek, melyekkel csökkenthető a koleszterinszint és fokozható a koncentráció.
Ha pedig úgy érezzük, hogy egyhangúvá válnak a reggeli étkezések, úgy legyünk kreatívak és próbáljunk ki új recepteket, melyek táplálóak és egészségesek, mi több, gyorsan és könnyen elkészíthetőek a reggeli rohanás közepette is:
Leányálom turmix
Ehhez az italhoz szükségünk van tetszés szerinti mennyiségű natúr joghurtra, almára, répára és fahéjra. Reszeld le az almát és a répát, keverd össze a joghurttal, majd szórj bele fahéjat és újra keverd össze.
Kenyérben sült tojás
Ehhez az ételhez zsúrkenyeret használjunk, amit ha bevágunk, fogpiszkálóval megtűzünk, kis kosárkát kapunk. Ha nincs időnk ezzel bajlódni, úgy használjunk zsemlét vagy puffancsot, aminek kicsit kivájjuk a belsejét.
Szükség szerinti mennyiségű kenyérszelet, zsemle, valamint szeletenként egy tojás, zöldfűszerek, sajt, szalonna és tepertő szükséges ehhez a tápláló reggelihez. Legjobb, ha a tojásokat egy tálba ütve felkeverjük, így omlettszerű lesz a „fészekben”. Tetszőlegesen fűszerezhetjük.
Áfonyás amerikai palacsinta
20 dkg áfonyára lesz szükségünk, hogy megbolondítsuk a klasszikus amerikai receptet. Az áfonyát tegyük egy lábasba és pár kanálnyi kanállal melegítsük, hogy egy kicsit megfonnyadjon, de ne főjön szét. A tésztát készítsük el a szokott módon, ám az amerikai stílust követve ezúttal a liszt-tojás-tej keverék hármasa adjon ki egy sűrűbb masszát, amihez aztán hozzákeverhetjük az áfonyát. A serpenyő közepére csorgassuk a sűrű palacsintatésztát, és mindkét oldalát süssük barnára.
Gönczi Petra
























