Nyári desszert egy grófnő tollából – Tarte tatin levendulakrémmel

Elkészítés:
- A tészta hozzávalóit – a hideg vajat, a lisztet, a tojássárgáját, a vizet, a cukrot és a sót – keverjük, majd gyúrjuk össze. Az összegyúrt tésztát legalább egy órát pihentessük a hűtőben.
- Vegyünk egy olyan serpenyőt vagy egyéb edényt, amelyet tűzhelyen és sütőbe téve egyaránt használhatunk. A tűzhelyen hevítsük fel a vajat, majd adjuk hozzá a cukrot és karamellizáljuk.
- Az almákat vágjuk ujjnyi szeletekre és rendezzük el a karamellizálódott cukron, majd húzzuk le a tűzhelyről.
- Vegyük ki a tésztát a hűtőből, nyújtsuk ki kb. 3 mm vastagságúra.
- A kinyújtott tésztát terítsük rá az almákra, oldalt jól egyengessük el, nyomkodjuk bele az edény szélébe.
- 220 fokra előmelegített sütőben süssük 40-50 percig, majd fordítsuk ki a serpenyőből. Ha esetleg a torta beleragadt az edénybe, a serpenyőt magas hőfokon melegítsük fel és körkörös mozdulatokkal mozgassuk jól át, hogy az alján található karamell felolvadjon és elváljon az edény aljától.
- A levendulakrémhez a tejszínt a cukorral verjük fel, keverjük bele a levendulaleveleket.
Forrás: Ugron Zsolna: Hét évszak
Fotó: 123rf.com
Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
Oldalak
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.

























