Recept

Magyar séf főzött az idei Oscar-gálavacsorán: a sztárok csirkepaprikást is kóstolhattak

Paprikát csak itthonról

Wolfgang Puck és Szántó István fúziós megoldásokban gondolkodtak: az alapanyagokat a híres Santa Monica-i termelői piacról szerezték be, de a Spago Budapest séfje hazájából vitte magával az igazi magyar fűszerpaprikát.

A vadas wagyu marhából készült, és ricottával töltött dumplinggal, valamint mustármagos szósszal kínálták. Az ételbe így belekerülhetett Wolfgang Puck szülőhazájának, Ausztriának egy tradicionális fogása is. A hagyományos módon elkészített csirkepaprikást tésztába tekerték, így a tálalást tekintve a végeredmény tavaszi tekercshez hasonlított. Paprikaszósz került még rá. A somlói galuskát dió alakú, aranyszínű bonbonként prezentálták, az Eszterházy-torta pedig hagyományos recept alapján készült és a legtradicionálisabb módon mutatták be.

Wolfgang Puck elmondása szerint „a filmvilág legnagyobb díjátadóját követő parti a legfontosabb társasági esemény a nyugati parton, amelyen az étel, a divat, a kultúra, a film és a zene találkozik egymással. Büszke vagyok rá, hogy az első Európában nyílt Spago éttermem vezető séfje is itt van velem, hiszen általa egy különleges világ, a magyar kultúra is meg tud jelenni majd. Amikor megkóstoltam István vadas-verzióját, egészen egyszerűen szerelembe estem vele. És biztos vagyok benne, hogy a sztárok is így lesznek ezzel” – méltatta előzetesen a magyar séf munkáját.

A menüsorban továbbra is helyet kapott a Wolfgang Puck Catering néhány olyan korábbi közönségkedvence, mint a fűszeres tonhaltölcsérek vagy a füstölt lazacos pizza. A fogadás teljes menüsorához többek között 1080 db tojást, 136 kg füstölt lazacot, 182 kg jidori csirkét, 7 kg kaviárt, 3 kg szarvasgombát, 100 db homárt, 46 kg darált marhahúst, 55 kg Ahi tonhalat, 23 kg mozzarellát, 14 kg parmezánt, 1600 db házi készítésű mini briós zsemlét és 2600 db szezámos miso tölcsért használtak fel.

A szép eredmény egyben azt is jelenti, hogy a magyar csapat jövőre részt vehet a Bocuse d’Or világdöntőjén.

Leadfotó: facebook.com/spagobudapest

Oldalak

Recept
Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...