Mentás zöldborsókrémleves: pikáns élvezet mindössze 30 perc alatt

Hagyományos leves egy apró csavarral, ami teljesen új színt visz az örök klasszikus első fogásba – az ünnepi lakomák után imádni fogod ezt a könnyű finomságot.

Mentás zöldborsókrémleves

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Hozzávalók:

  • 400 g zöldborsó
  • 350 ml csirke- vagy zöldségleves alaplé
  • 150 ml tejszín
  • 25 g vaj
  • 2 db mogyoróhagyma
  • 2 ek friss, apróra vágott menta
  • 1 db lime héja
  • só, bors

Elkészítés:

Egy edényben olvasszuk meg a vajat, majd dobjuk rá az apróra vágott mogyoróhagymát, és alacsony lángon pirítsuk 2-3 percig, amíg a hagyma megpuhul, de nem színeződik el. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsük fel az alaplével, és forraljuk fel az egészet – forrás után 2-3 percig alacsony lángon kevergessük a levest, majd néhány percig hagyjuk állni, hogy kihűljön. Szórjuk bele az apróra vágott mentaleveleket, ezután turmixoljuk sima pürévé az alapot, adjuk hozzá a tejszínt, ízesítsük sóval és frissen őrölt borssal, valamint a lime héjával. Kanalazzuk a levest még forrón egy tálba, és díszítsük a tetejét kevés tejszínnel és mentalevelekkel.

További két krémleves receptjéért lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Egyre többen kezdenek el készülni a télre, de vannak tűzifák, amikből eleve nem kellene bespájzolni.
Utazás
A tokiói tojásos szendvicsektől a görög tejtermékes hűtőkig a külföldi szupermarketek folyosói az utazások egyik legmeghatározóbb, legfontosabb és legkedveltebb élményévé váltak. A látogatók ma már...
Lifestyle
A többség nehezen akart átváltani Windows 11-re, és vannak, akik még mindig a 10-et használják.
Lifestyle
A fiók mélyén porosodó régi router még jól jöhet, ha otthonod bizonyos pontjain állandóan akadozik az internet.
Sztárok
David Copperfield egyik meghökkentő mutatványa az volt, amikor a levegőben repkedett, és nem úgy, hogy repülőre szállt.
Lifestyle
Az Európai Bizottság új lakhatási javaslatot tett le az asztalra, ami budapesti és a balatoni ingatlanokat is érintheti.