Recept

Dobostorta - Az eredeti recept

A dobostorta megalkotója Dobos C. József (1847-1924), híres pesti cukrászmester volt. 1884-ben készítette a róla elnevezett édességet, és nem titkolt célja az volt, hogy olyan tortát készítsen, amely a kor kissé elmaradott hűtési technikái mellett is hosszú ideig fogyasztható és élvezhető maradjon.

Hozzávalók

A tésztához

  • 6 tojás
  • 12 dkg porcukor
  • 10 dkg liszt
  • 3,5 dkg olvasztott vaj

A krémhez

  • 12 dkg kristálycukor
  • 15 dkg vaj
  • 4 dkg kakaó
  • 10 dkg vaníliás cukor
  • 1 evőkanál rum

A karamellbevonathoz

  • 15 dkg cukor
  • 1 kávéskanál citromlé

Elkészítés

A piskóta

A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjét fele rész cukorral kemény habbá verjük, a maradék cukorral habosra kavarjuk a sárgáját. A fehérjét a sárgájába óvatosan belekeverjük és óvatosan hozzáadjuk a lisztet és a megolvasztott vajat. Olajozott, lisztezett sütőlemezre hat darab egyforma méretű, vékony, kerek lapot kenünk. 180 fokon sütjük.

A krém

A cukrot 0,5 dl vízzel felfőzzük, majd langyosra hűtjük. A vajat a kakaóval simára keverjük és a langyos cukorszirupot fokozatosan belekeverjük, majd jól kihűtjük. A már lehűlt krémbe végül beletesszük a rumot és a vaníliás cukrot.

A karamellbevonat

A cukrot a citromlével egy edényben, állandó keverés mellett addig melegítjük, amíg karamellizálódik. Ekkor az egyik lapra ráöntjük a karamellt, és gyorsan elsimítjuk egy megvajazott pengéjű késsel, mert hamar megszilárdul.

Az öt lapot megkenjük a krémmel, a hatodik lapot bevonjuk karamellizált cukorral. Ha elsimítottuk a karamellt, akkor vágjuk egyenlő szeletekre és a tésztalappal együtt helyezzük rá a kész tortára. Oldalát megszórhatjuk darált dióval vagy mandulapelyhekkel.

Ezt is ajánljuk: Trüffel torta - Katt ide!

Fotó: annabutrym.pl
Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Oldalak

Recept
Egészség
Ijesztő és aggasztó orvosi trendre figyelmeztetnek a kutatók: egyre több fiatal felnőttnél diagnosztizálnak vastagbélrákot. Mutatjuk, melyek azok a rejtett jelek, amiket szinte mindenki hajlamos...
Lifestyle
A nyári viharok nemcsak a kertekben, a háztetőkön vagy az elektromos hálózatokban tehetnek kárt, hanem olyan berendezésekben is, amelyekről a legtöbben nem is gondolnák, hogy veszélyben vannak. Pedig...
Lifestyle
Egy amerikai édesanya egy teljesen átlagos, délutáni kreatív foglalkozást rögzített a kamerájával, amikor a hároméves kislánya egyetlen megmagyarázhatatlan kérdéssel sokkolta. Libabőrös történet...
Sztárok
Már szinte tapintható az izgalom: órákon belül színpadra lép Budapesten Jason Derulo, aki látványos show-val és a legnagyobb slágereivel érkezik a Budapest Parkba. Az este ráadásul még erősebbnek...
Sztárok
A 79. Tony-gála vörös szőnyege idén is bővelkedett látványos divatpillanatokban, ám egy sztárnak sikerült minden tekintetet magára vonnia: Nicole Scherzinger elképesztően dögös, mégis kifinomult...
Lifestyle
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak...