Recept

Csokoládés keksz amerikai módra - Csokis cookies

Az amerikaiak egyik kedvenc süteménye a cookie, melynek állaga leginkább a kekszhez hasonlít. Pont emiatt zömében tejjel vagy kakaóval fogyasztják.

Hozzávalók 25 darabhoz:

  • 250 g étcsokoládé
  • 190 g kristálycukor
  • 2 db tojás
  • 30 g olvasztott vaj
  • 35 g búzaliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 csipet só
  • 80 g durvára tört mogyoró
  • 100 g reszelt keserűcsokoládé
  • 1 teáskanál kávépor

Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 170 fokra. A csokoládét törjük darabokra, és vízgőz felett olvasszuk meg. Közben a két tojást elektromos habverővel fehérre keverjük a cukorral. Hozzákeverjük az olvasztott vajat, az 1 evőkanál forró vízben feloldott nescafét, valamint az olvasztott csokoládét, és simára keverjük. Egy külön edénybe szitáljuk a lisztet, a sütőport és a sót, végül a durvára vágott mogyoróval és a csoki reszelékkel együtt (ha nem kapunk, utóbbi nélkül is ehető) lazán összeforgatjuk a csokis masszával. Mint a muffinokat, ezt sem kell „túldolgozni”, csak épp összekeverni. Fél órára a hűtőbe tesszük. Egy nagyméretű tepsi aljára sütőpapírt fektetünk. A csokis masszából 1-2 púpos teáskanálnyi kupacokat kanalazunk úgy, hogy közöttük legalább 4-5 cm-nyi hely maradjon, ugyanis szépen lassan szétterülnek. Nedves kézzel lapos koronggá nyomogatjuk őket.
Két adagban kell sütni, amíg az első adag sül, addig a masszát visszatesszük a hűtőbe. Pontosan 11 percig süssük. Ekkor úgy tűnik, mintha még nem lenne kész, de ez így jó, nem szabad túlsütni, mert akkor száraz lesz. Miközben hűl, még szilárdul.

Kihűlés után egy bögre kakaóval vagy tejjel fogyasszuk.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Recept
Sztárok
Zendaya lélegzetelállító, gyöngyházfényű összeállításban kápráztatta el a rajongókat, megjelenésével pedig tökéletesen megidézte Athéné istennő kifinomult eleganciáját. A különleges szett nem...
Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.
Sztárok
Négy évig sem telefonon, sem személyesen nem keresték egymást, most pedig újra együtt kellett versenyezniük. Pap Dorci és Esztergályos Patrik az RTL+ Exek csatája második évadában találkozott először...
Fashion&Beauty
Ha emlékeztes outfitekről van szó, Charlène hercegné egyszerűen képtelen hibázni: a napokban a németországi Rust városában tett hivatalos látogatásán mutatott be egy fantasztikus ingruhát, amely nem...
Lifestyle
Szeretjük, ha megmarad a zöldség roppanóssága, de azért belül vágyunk egy kis lágyságra.