Recept

Így lesz istenien omlós a csirkemell

A csirkemell – bár olykor már unalmasnak tűnhet – igazi aduász a konyhában. Diétázók számára az egyik legjobb fehérjeforrás, de a hagyományos gasztronómia kedvelői is előszeretettel használják. Sőt, az egyben sült csirkemell egészséges alternatívája lehet a – sokszor botrányos összetevőkből álló – bolti felvágottaknak. A csirkemell rendkívül sokoldalú, de nem megfelelő elkészítési mód mellett előfordulhat, hogy kiszárad és rágóssá válik. Megmutatjuk, hogyan készítsd el úgy, hogy valóban finom legyen.

Egyben sült csirkemell

Az isteni, omlós csirkemell elkészítése nem ördöngősség

Hozzávalók:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
  • 2 db csirkemell filé
  • 50 g vaj
  • ízlés szerint só, bors, fűszerek

Elkészítés:

  1. A csirkemelleket mossuk meg (ha végeztünk, ne felejtsük el alaposan kifertőtleníteni a mosogatót), ízlés szerint sózzuk.
  2. Vegyünk elő egy tűzhelyen és sütőben egyaránt használható edényt és olvasszuk meg benne a vaj felét.
  3. Ha a vaj elkezd sercegni, tegyük rá a csirkemelleket és mindkét oldalukat süssük 3-4 percig. A húst ízlés szerint fűszerezhetjük borssal, majoránnával, olaszos fűszerekkel, esetleg grill fűszerkeverékkel.
  4. Ha a csirkemell mindkét oldalán egy kicsit megpirult, vegyük le a tűzről és mindkét csirkemellre tegyünk a maradék vajból.
  5. A csirkemellet tegyük 200 fokra előmelegített sütőbe, süssük nagyjából 20 percig. Félidőben fordítsuk meg a csirkemellet és locsoljuk meg egy kevés vajjal.
Fotó: 123rf.com

Oldalak

Recept
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...