Boldogító ételek és italok

Egy nehéz nap után nem véletlen, hogy az éléskamránkoz húz a szívünk, hiszen ha nem is tudatosan, de azokra az ételekre-italokra vágyunk, melyek enyhítik problémáink súlyát.

Régóta vizsgálják, hogy bizonyos ételekben magasabb arányban találhatóak meg azok az anyagok, melyek fokozottabban serkentik az agy endorfin termelését. Az egyik legnépszerűbb ilyen táplálék talán a csokoládé, amely egy női háztartásból ritkán hiányozhat. Emellett az élesztős, cukrozott ételek is jótékony hatással vannak lelkiállapotunkra mert ez a két összetevő is jelentősen aktiválja az endorfin termelést. Ezért is van, hogy egy rossz nap után megkívánunk egy finom süteményt vagy pedig leülünk a kanapéra egy pohár bor társaságában. A bortípusok közül talán a vörösbor az, amely leginkább kifejti boldogságserkentő hatását.

Emelett még számost erjesztett, vagy élőflórát tartalmazó étel is fontos szerepet játszik hangulatunk javításában, mint például a különböző sajtfélék, joghurtok, kefírek és tejfölök is egyaránt. Ha ezeket az ételeket gyümölcsökkel is kombináljuk, például egy jó camambert sajtot almával és dióval elmajszolunk az testünknek-lelkünknek egyaránt jó, és mindemellett a zsírosabb sajt és az olajos magvak kombinációja teltségérzetet biztosít, ami egy fogyókúra során nagy segítség lehet.

Egy kutatás szerint a különböző érlelt vagy füstölt húsételek is jótékony hatást gyakorolnak endorfin termelésünkre, mivel az intenzív ízanyagok serkentik az agy eme termelőfolyamatát. Csak annyi hátulütője van ezeknek a csodaszereknek, hogy ne essünk túlzásba fogyasztásukkal, mert akkor az elhízással járó lelki problémák fogják megkeseríteni mindennapjainkat, és akkor már ezek az ételek sem érnek semmit.

 

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.