Lifestyle

Ötven év után végre megfejthették, ki volt a Zodiákus néven ismert sorozatgyilkos

Egy fel nem derített bűnesetek megoldására specializálódott, független nyomozókból álló csoport azt állítja, sikerült fényt deríteniük a Zodiákus néven hírhedtté vált rém kilétére.

Fél évszázados rejtélyre derülhetett fény

A The Case Breaker nevű, negyven főből álló független nyomozó csoport közleményben tudatta a nagyvilággal, végre megfejtették, ki is a Zodiákus néven elhíresült legendás sorozatgyilkos - írta meg a CNN. A megoldatlan bűnesetek felgöngyölítésére szakosodott csoport egyébként szakmabeliekből, korábbi rendőrnyomozókból áll, és állításuk szerint új fizikai bizonyítékok, a bíróságon már korábban ismertetett tények, továbbá bizonyos szemtanúk információi együttesen segítették őket munkájukban. A csoport szerint a feltételezett gyilkost Gary Francis Poste-nak hívhatták - közölte a Deadline -, és állítólag 2018-ban elhunyt.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

A nyomozó csoport új tanúvallomásokat nyújtott be a bíróságnak, sőt előhívott fotókat is szereztek a feltételezett elkövető sötétkamrájából. A CNN megpróbált kapcsolatot teremteni Poste családjával, ám nem jártak sikerrel. A San Francisco-i rendőrség és az FBI egyaránt leszögezte a lapnak: az ügyet mindezek ellenére sem tekintik lezártnak, s a jövőben tovább folytatják a nyomozást a Zodiákus után.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle