Lifestyle

Ezeken a magyar településeken már biztosan elmarad az augusztus 20-i tűzijáték

Székesfehérváron harmadszorra marad el

Székesfehérvár a holnapján közölte, hogy a város idén sem rendez tűzijátékot az augusztus 20-i ünnepség keretében. Ennek megfelelően nem is tervezett a város az idei Királyi Napok során ezzel a programelemmel, így sem augusztus 19-én, sem pedig augusztus 20-án nem lesz tűzijáték - írják az oldalon, majd emlékeztetőül hozzáteszik: utoljára 2019-ben volt Székesfehérváron tűzijáték augusztus 20-án, majd ugyanebben az évben a fehérváriak szavazata döntötte el, hogy ne rendezzen a város tűzijátékot.

Szentes városvezetése szintén a minap jelezte, hogy nem rendeznek tűzijátékot, de hasonlóképpen tett Sümeg is, ahol a helyi polgármester, Végh László a következőképpen indokolta a döntést:

"Az elmúlt években nagyon sokan szólaltak meg a tűzijáték káros hatásai miatt. Érvként felhozva a környezetszennyezést, az állatok (háziállatok, madarak stb.) védelmét. Nem utolsó sorban pedig a tűzijáték anyagi vonzatával érveltek. Ezzel szemben a városvezetés véleménye eddig az volt, hogy kapják meg a sümegi emberek az augusztus 20-i ünnepnek ezt a megszokott, és kedvelt színfoltját. Azonban most különleges helyzet állt elő."

Végh szerint rengeteg háztartásban jelentős méretű rezsiköltség-növekedés fog előállni a következő időszakban, valamint hangsúlyozta: Magyarország és egész Európa is aggóva várja a telet és az őszt. "Ez a mintegy 500 ezer forintnyi összeg, amelyet így megtakarítunk, egy elkülönített számlára kerül, amiből a legrászorultabbakat fogjuk segíteni, hogy városunkban mindenki átvészelje a nehéznek ígérkező telet" - emelte ki Végh.

Érdekesség, hogy Kistarcsán ezzel szemben nem marad el a tűzijáték, ugyanis a helyi polgármester, Ifj. Juhász István a saját forrásaiból finanszírozza a látványosságot. "A tűzijáték nem marad el augusztus 20-án. Saját, augusztusi fizetésemből felajánlom az ehhez szükséges összeget, hogy a családok, idősek, fiatalok együtt ünnepelhessenek a koncertek után! Szeretném, hogy valóban felhőtlenül teljen ez a nap mindenkinek!" - írta a Facebookon Juhász.

UPDATE: Győrben és Balassagyarmaton sem lesz idén tűzijáték (utóbbi településen - Székesfehérvárhoz hasonlóan - 2019-ben rendezték meg utoljára az eseményt).

Pontosabb képet kapott a lakosság az energiaárakra vonatkozó adatokról, kedvezményekről.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Visszatérés a munkába kisgyerek mellől - tippek a szakértőtől
Lifestyle
Sztárok
Tegnap este főleg, de még ma is szinte az egész ország Csoboth Kevin nevét skandálja. A skótok elleni bombagólját még sokszor meg fogjuk nézni.
Sztárok
Charlotte hercegnő már most lenyűgöző sportoló, édesanyja, Katalin hercegné nyomdokaiba lépve többféle sportot is szeret, a tenisztől a rögbiig. Ám egy sport különösen elrabolta a szívét: a futball.
Home&Design
Az orchidea az egyik legszebb virág az egész világon. Ha fordítunk egy kis időt a gondozására, akkor olyan gyönyörű lesz, mint még soha!