Nehéz helyzet válás után: Amikor a kamasz nem akar találkozni a különélő szülővel

Sok szülő kerül abba a helyzetbe válás után, hogy a gyerek eleinte még jár a külön élő szülőhöz, majd egyszer csak azt mondja: „nem akarok menni”. Ez különösen fájdalmas és ijesztő tud lenni, főleg akkor, ha a gyerek már kamasz. Ilyenkor gyakran merül fel a kérdés: mit kellene tennünk szülőként, és hol a határ a támogatás és az erőltetés között? Stáhly Katalin, a Hintalovon Alapítvány pszichológusa és gyerekjogi szakértője az alábbi cikkben ad néhány kapaszkodót.
Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
Fontos tudni, hogy a kapcsolattartás elsősorban a gyerek joga. Ez azt jelenti, hogy joga van mindkét szülőjéhez – de azt is jelenti, hogy nem lehet őt akarata ellenére rákényszeríteni a találkozásra. Egy kamasz már képes megfogalmazni a saját érzéseit, még akkor is, ha ezek sokszor szélsőségesek, ellentmondásosak vagy nehezen érthetők a felnőttek számára.
Mi állhat az elutasítás mögött?
Amikor egy kamasz nemet mond a különélő szülőre, az ritkán szól arról, hogy „nem szereti” őt. Sokkal gyakoribb, hogy:
- túl sok feszültséget él meg a szülők között,
- úgy érzi, választania kell,
- csalódott, dühös, vagy nem érzi magát biztonságban,
- egyszerűen túlterhelt, és így próbál kontrollt szerezni a saját élete felett.
Kamaszkorban teljesen természetes az ellenállás, a határok feszegetése és az, hogy a gyerek hol egyik, hol másik szülőhöz húz. Ez nem végleges döntés – inkább egy állapot.
Mit tehet a szülő, akivel a gyerek él?
Talán ez a legnehezebb szerep. Egyszerre kell tiszteletben tartani a gyerek érzéseit, és közben nem elvágni őt a másik szülőtől. Fontos, hogy:
- ne bagatellizáld a gyerek érzéseit („túlreagálod”),
- ne erősítsd meg az elutasítást („igazad van, jobb is nélküle”),
- ne tedd őt döntőbíróvá a szülők között.
A legtöbb kamasz akkor tud megnyugodni, ha érzi: nem kell választania, és a szülei – külön-külön – elbírják az ő bizonytalanságát.
Mit tehet a különélő szülő?
Talán meglepő, de sokszor az segít a legtöbbet, ha nem erőlteted a találkozást. Ez nem feladás. Inkább annak üzenete, hogy: „tiszteletben tartom, ahol most tartasz, de itt vagyok, ha szükséged van rám.” Ez a hozzáállás hosszú távon sokkal inkább alapot ad a bizalom újraépítéséhez, mint a nyomás vagy a számonkérés.
A kapcsolattartás nem mindig heti naptár
Kamaszkorban a merev szabályok gyakran nem működnek. Iskola, barátok, programok – ezek mind fontosabbá válnak. A rugalmasság nem azt jelenti, hogy nincs kapcsolat, hanem azt, hogy alkalmazkodik a gyerek életéhez. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a szülők egymással kommunikáljanak, és ne a gyereken keresztül üzenjenek.
Mikor érdemes segítséget kérni?
Ha az elutasítás tartós, ha sok a feszültség, vagy ha úgy érzed, egyedül már nem megy, érdemes külső segítséget bevonni. Szülői mediáció, pszichológusi konzultáció vagy családterápia abban segíthet, hogy:
- a gyerek ne kerüljön két tűz közé,
- a szülők megtalálják az együttműködés minimumát,
- a kapcsolat újraépítése a gyerek tempójában történhessen.
Ami talán a legfontosabb
A gyerekközpontú hozzáállás nem azt jelenti, hogy mindig minden jól működik. Azt jelenti, hogy újra és újra megpróbáljuk a gyerek szemszögéből nézni a helyzetet, még akkor is, ha közben fáj. Nem tökéletes döntésekre van szükség, hanem elég jó szülői jelenlétre – olyanra, amelyben a gyerek érzi: a felnőttek problémái nem az ő terhei, és a kapcsolatok idővel változhatnak.
A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
Fotó, leadfotó: Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány


























