Lifestyle

Már a Kremlben sincs egyetértés: egyes orosz tisztviselők szerint itt az ideje feladni az ukrajnai háborút

Megrekedt az orosz előrenyomulás Ukrajnában

A donyecki térségben indított orosz offenzíva lendülete kifulladt, és a hadművelet üteme jelentősen elmarad a tervezettől – így jellemezte a kelet-ukrajnai helyzetet a brit katonai hírszerzés. Az Euronews szemlézte a jelentést, amely szerint az oroszok elvesztették harci erejük egyharmadát, ennek következtében pedig egy hónapja nem tudtak nagyobb területeket elfoglalni. Az előrenyomulást az is lassítja, hogy elpusztultak az orosz hídépítő berendezések és a felderítő, illetve csapásmérő drónok, valamint a harci morál is alábbhagyott.

Az ukrán hadsereg vasárnap arról számolt be, hogy az orosz csapatok kivonultak Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv környékéről és már csak az utánpótlási útvonalakat védik, Moszkva most minden erejével a szakadár területekre és Mariupolra koncentrál. Az orosz csapatok elfoglaltak több donyec-medencei települést, köztük a korábban 55 ezer fős Rubizsnét. A nyugati Lviv megye kormányzója közölte, hogy az orosz rakéták vasárnap hajnalban megsemmisítettek egy katonai objektumot a lengyel határ közelében.

Mivel Oroszország háborúja Ukrajnában nem úgy zajlik, ahogy Moszkva tervezte – nem sikerült elfoglalniuk Kijevet, visszavonulnak Harkiv környékéről, a fő offenzívájuk a Donbászban elakadt – és Oroszország nem éri el stratégiai céljait, ezért a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg azt mondta, Ukrajna képes megnyerni a háborút.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az ukrán Kalush Orchestra lett az idei Eurovíziós Dalfesztivál nyertese, a tagoknak azonban nem maradt sok ideje a sikert ünnepelni, órákkal a döntő után már Ukrajnába utaztak harcolni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is gratulált a csapatnak, és reményét fejezte ki, hogy jövőre a visszafoglalni tervezett Mariupolban rendezik majd meg a dalversenyt.

Leadfotó: MTI/EPA/Roman Pilipej

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...