Lifestyle

5 híres történelmi alak, akiket valójában boszorkánynak tartottak

Üldözték őket

Báthory Erzsébet, a vérben fürdő grófnő Báthory Erzsébetről, a magyar vérgrófnőről olyan legendákat olvashatunk, melyektől még ma is megfagy ereinkben a vér. Erzsébet 30 évig élt házasságban Nádasdy Ferenc magyar főnemessel, akitől 6 gyermeke született. Nádasdy halála után Erzsébet élete fordulatot vett, és rengeteg támadás érte őt. Elsőként férje udvari papja kezdte terjeszteni a hírt arról, hogy az asszony ördögi praktikákat folytat a kastélyban. Az egyik legenda szerint egyszer úgy dühbe gurult attól, hogy szolgálólánya meghúzta a haját fésülés közben, hogy hatalmas csapott rá a fésűvel, de úgy, hogy még a vére is kicsordult. A lány vére Erzsébet kezére fröccsent, aki úgy látta, azon a ponton megszépült a bőre – ezért aztán megölte őt és megfürdött vérében. A legendák szerint később rengeteg – a hiedelem szerint több mint 600 – szűz lány életét ontotta ki, hogy megfiatalítsa magát. Mi több, olyan pletykák is terjedtek, hogy szolgálóit megkínozta, megcsonkította, majd lábuknál fogva fellógatta és kivéreztette őket. Egyes források szerint tetteinek következtében a magára maradt özvegyet halála napjáig egy befalazott szobába zárták a csejtei várba.
Kattints a további képekért!

Szakemberek szerint életünk alakulása is kideríthető belőle!

Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...