Lifestyle

Valentin-napon újra mozikba kerül a Titanic, méghozzá úgy, ahogy eddig még nem láthattad

Máig óriási nimbusza van

A Titanic 1997-es bemutatását követően rögtön kultuszfilmmé avanzsált, a következő Oscar-gálán pedig hatalmasat tarolt. James Cameron, aki már addig is olyan sikerfilmeket tett le az asztalra, mint mondjuk a Terminátor vagy A nyolcadik utas: A halál, karrierje addigi csúcspontjára érkezett a luxusgőzös katasztrófáját egy ifjú szerelmespár szemszögéből elmesélő történettel. A Titanic nem kevesebb, mint 2,2 milliárd dolláros bevételt termelt világszerte, ezzel pedig napjainkban is minden idők harmadik legjövedelmezőbb filmjének számít. Az első helyen szintén egy Cameron-mozit találunk, a 2009-ben készült, az imént már említett Avatart, mely a maga idejében tényleg elképesztő népszerűségnek örvendett, az elmúlt 13 évben viszont szinte teljesen feledésbe merült. Cameron most mégis azt tervezi, hogy egy egész franchise-t épít az egykori sikerfilmre: a második rész még 2022-ben a mozikba kerülhet.

A Titanic azonban a mai napig sokkal nagyobb rajongótáborral bír, mint az Avatar, és ezt nemcsak az egyszerű, de nemesen konzervatív és közérthető archetípusokra épülő sztorijának köszönheti, hanem a két főszereplőnek is, akik egy csapásra világhíresek lettek. Leonardo DiCaprio és Kate Winslet kettőse olyannyira jól működött a vásznon, hogy sok mozibolond azóta is csak együtt emlegeti őket. 2008-ban A szabadság útjai című filmben is együtt játszottak, a Titanic gigasikerét azonban soha nem sikerült megismételniük.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

2009-ben jött, látott és győzött James Cameron Avatarja: a különleges látványvilágú szuperprodukció csillagászati méretű bevételt termelt, meghonosította a filmiparban a 3D-technológiát, és nézők milliói számára jelentett nívós szórakozást. Hamarosan a mozikba kerül a folytatás, a magyar nyelvű előzetes épp most látott napvilágot.

Leadfotó: Facebook / Wonderwall

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Megrázó, kegyetlen állatkínzási ügy borzolja a kedélyeket Oroszlányban, ahol egy 14 éves fiú ölhetett meg egy macskát az interneten terjedő, hírhedt „764” nevű erőszakos online hálózat hatására.
Sztárok
Sajátos stílusú, önironikus bejegyzéssel jelentkezett a közösségi oldalán Dietz Gusztáv, aki viccesen tárta a követői elé a családi házban uralkodó megváltozott állapotokat és a kedvenc kutyái...
Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!