A Titanic elfeledett hangjai: pokoli munka folyt a hajó gyomrában - sok munkás véget vetett az életének
Több tízezer munkás verejtékével készült el és maradt mozgásban a világ egyik leghatalmasabb gőzhajója. A Titanic gyomrában dolgozó fűtők vagy épp az életüket kockára tevő szegecselők életéről viszont szinte senki nem beszélt. Egészen idáig.
Dr. Jekkel Gabriella - A Titanic elfeledett hangjai
Pokoli munka a hajó gyomrában
- Hihetetlen, mennyi munka van amögött, hogy ez a hajó végre el tudjon indulni – törölte meg izzadt homlokát David, majd nekidőlt az egyik kazánnak.
- Hát öregem, néhány hónap múlva már nem tudnál ilyen könnyen megtámaszkodni ezen a vasszörnyetegen – mosolyodott el William.
A férfi látta, hogy társa értetlenül néz rá, ezért ő is megállt, hogy egy kis pihenőt tartson. David keményen dolgozott az elmúlt hetekben, egészen megizmosodott a fizikai munkától.
- Öregem, ez a kazán tűzforró lesz nemsokára. A szája pedig szinte folyamatosan nyitva áll majd, mert mindig etetni kell őt.
- Ezt nem igazán értem – hebegte a fiatal munkás.
- Hidd el öregem jobb is! Ha azt érzed, most kemény a munkád, akkor el sem tudod képzelni azt, akik majd itt utánunk fognak dolgozni.
David felemelkedett a vastartálytól és körbenézett. A teremben szabályos sorrendben egymás mellett sorakoztak az egyforma kazánok. A méreteik is félelmetesek voltak, bár a fiú nem tudta megsaccolni, de legalább négy méter magasak is lehettek. A munkások hosszú létrákkal próbáltak a tetejükre jutni.
- Miért olyan rossz ez a munka? – törte meg a kettejük közt beálló csendet David.
- Miért öregem! – sóhajtott William – Képzeld csak el micsoda forróság lehet itt lent. Már most is izzadunk, mint a szódás lovai egy nehezebb napján, pedig itt még tűz sincs. Ha ezeket a kazánokat bedurrantják öregem, elképzelni nem tudod micsoda forróság lesz itt lent. Ráadásul a kazánokat folyamatosan pakolni kell, különben leáll a hajó. Ezek a kis aranyosak, naponta több mint 600 tonna szenet esznek ám meg. Azt pedig valakinek be is kell ide pakolásznia. Ha pedig felemésztették a szenet, akkor a kazánt meg kell tisztítani. Az egyik gyerekkori haverom Jack egy ilyen monstrum gépházában dolgozott. Ő mesélte el nekem ezeket. Azt mondta minden nap 100 tonna hamut pucoltak ki a kazánokból, azt pedig a tengerbe kellett lapátolniuk.
David némán hallgatta társát, közben leült a földre. Valóban elfáradt, de lehet, hogy ez a munka, amit ők végeznek még kislányoknak való, ahhoz képest, amit majd itt az utánuk levők csinálnak.
Számos öngyilkosság történt a fűtők körében
- Miket mesélt még a barátod? – nézett fel Williamre a fiú.
- Húú öregem, sok mindent. Néha egy hosszabb út után összefutottunk itt a parti kocsmában. Ő pedig csak mesélt, de minden út után egyre öregebbnek tűnt.
- A munka miatt?
- Gondolom igen – tűnődött el William – nagyon nehéz volt elviselni a bezártság súlyát, ráadásul cudar körülmények között éltek hosszú hetekig. Bár váltották egymást a munkában, hiszen több, mint százan dolgoztak csak itt lent, ráadásul nagyon jól megfizették a munkájukat. Mégis Jack sokszor mesélt arról, milyen sok munkás lett öngyilkos egy-egy út után. Hiába a sok pénz, ha felemészt a munka.
- Öngyilkos? – képedt el David – de miért?
- Gondolj csak bele öregem. Be vagy zárva a vízszint alatt egy vaskoporsóba, a gépek zajától semmit nem hallasz, beszélgetni sem tudsz, csak pakolni a szenet. Ha szólsz, akkor kiabálnod kell, hogy valaki meghallja. Már ha meghallja. A kazánok folyamatosan ontják a forróságot, de nincs víz, hogy lehűtsd magad. Mert ha itt víz van, akkor hatalmas a baj öregem. Esélyed nincs felmenekülni a felszínre. Ráadásul legtöbbször a hajótest mélyebben fekvő része sérül, vagyis itt lent. Ez itt maga a pokol öregem. Örülj neki, hogy mi most dolgozunk itt és nem néhány hét múlva. Úgyhogy gyere kelj is fel, elég volt a pihenő! Ennek a kis hölgynek el kell készülnie legkésőbb tél végére.
David feltápászkodott, megfogta a kalapácsot, majd elindultak a munkások tömege felé, akik épp a kazánokat rögzítették pontos precizitással.
- Most melyik hajón dolgozik a barátod? – szólalt még hirtelen David – Ezen is fog?
William megállt, majd hátranézett a fiúra. A mindig mókás arca elkomorodott.
A hajó mélyén végzett munka nemcsak a testet, a lelket is felemésztette
- Jack már nem dolgozik hajón, két év után feladta, bár azt hiszem így is sokkal tovább bírta, mint a társai.
- Most mit dolgozik?
- Azt nem tudom öregem, de remélem kipiheni azt a sok szenvedést, amit a hajó gyomrában átélt. Minden úttal egyre öregebbnek tűnt. Fiatal volt még, mégis őszen tért vissza. Éreztem, hogy az elméje is kezd megbomlani. Mondtam neki, hogy hagyja abba, ez a munka nem ér ennyit, de ő ragaszkodott hozzá, mert a családját ezzel el tudta tartani.
- Akkor mégis sikerült rábeszélned, hogy otthagyja a hajót?
- Nem egészen öregem. Jack büszke volt a kitartására, megfutamodni nem akart, mégis a legrosszabb módot választotta, hogy kiszálljon.
David látta társán, hogy túl sokat kérdezett, inkább csendben maradt. William azonban folytatta, jól esett a régóta benne felgyűlt fájdalmat kiadni magából.
- Néhány hónappal ezelőtt vidáman indult el egy újabb útra. Megígérte, hogy ha visszajön, újra találkozunk a kocsmában. Furcsán jókedvűnek tűnt, de azt mondta azért, mert döntött, hogy ez lesz az utolsó útja. Utána befejezte.
- Nem muszáj elmondanod – tette társa vállára a kezét David.
- Öregem régen volt, hónapokkal ezelőtt. Senkinek nem beszéltem róla azóta. Jack testét soha nem hozták haza, valahol bedobták a tengerbe útközben. Mint egy zsák szemetet, vagy egy adag hamut a kazánból. Tudod öregem, megérdemelte volna, hogy rendesen eltemessék. Nem volt ő tengerész, hogy a vízbe süllyesszék. Ő csak egy megkeseredett munkás volt, aki el akarta tartani a családját, mint itt nagyon sokan. Öregem itt senkivel nem törődnek. Néhány nap alatt volt Jack helyére más, aki lehet, hogy azóta szintén a halak között van. Itt semmi nem számít öregem, csak az, hogy majd az urak tudjanak szórakozni és költsék a pénzüket.
David barátjára nézett. A szemében szomorúságot látott, de teljesen egyetértett vele. A társadalmi különbségek az élet minden területén látszottak. Az osztályok között pedig nem rés, hanem tátongó szakadék állt. Nem volt ez így igazságos- vélte a fiú, majd újra nekiállt dolgozni. Ugyanis, ha a hajó nem készül el időben, azt is az ő bérükből vonják majd el.
110 évvel ezelőtt az első útján merült hullámsírba a világ akkori legnagyobb óceánjárója. Most három harmadosztályú család történetét is megismerheted, akik a jobb élet reményében indultak Amerika felé. Korábban róluk senki nem beszélt, pedig ők is Hősként haltak meg.
Leadfotó: Unsplash, fotók: Pinterest
Oldalak
Hirdetés
