"Az ember túl lesz azon, hogy milyen a hangja vagy a kinézete" - Interjú Szabó Erikával

Február 24-én mutatta be a Thália Színház Claude Magnier vígjátékát, az Oscart, melyből két híres film is készült: Louis de Funès-vel (1967) és Sylvester Stallone-val (1991) – utóbbi tette ismertté az egész világon. A gazdag üzletember egyik lányát, akiről még ő maga sem tud, Szabó Erika játssza… (x)

Jacqueline szerepét alakítod az Oscar című darabban, aki a „másik lánya” Barnier-nek. Mesélsz kicsit a karakteredről?

A próbafolyamat alatt sokat beszélgettünk arról, hogy milyen is legyen ez a karakter. Tóth Eszter alakítja Barnier-nek azt a lányát, aki ebben a gazdag családban nőtt fel, és helyzeténél fogva kicsit elkényeztetettebb, akaratosabb. Arra jutottunk Vida Péterrel közösen, hogy az általam megformált Jacqueline-nak egy emancipáltabb, két lábbal a földön álló lánynak kellene lennie.

Nyilván a szövegkönyvben vannak is erre utalások, de alapvetően döntés kérdése, hogy mit gondolunk mi a figuráról. A rendező ebben az esetben egy keményebb, önérzetes nőt képzelt el, természetesen a maga kettősségével, hiszen ha hirtelen kell dönteni, vagy szerelmes lesz, ő is nagy butaságokat tud mondani és csinálni.

Milyen hangulatú darabot láthat majd a közönség?

Az eredeti darabban a történet Franciaországban játszódik, Barnier pedig egy szappangyár tulajdonosa. Mi ezt a keretet meg is hagytuk, nem a filmfeldolgozást játsszuk. Szóval, Franciaországban vagyunk, a játéktér egy szalon, aminek a berendezése arról árulkodik, hogy tulajdonosa bár dúskál a pénzben, ízlése annál kevesebb. Barnier úr - akit Nagy Viktor játszik - egy igazi sznob, aki elhatározza, hogy minden nap megtanul egy idegen szót, hogy a műveltsége is meglegyen a vagyonához…

Székely Csaba jegyzi a szövegkönyvet, ami nagyon vicces, remek lett. Szerintem ő ma az egyik legpotensebb magyar drámaíró, és a szereposztás is nagyon pontosra sikerült, úgyhogy arról beszélgettünk az olvasópróbán, hogy ezt innen már csak elrontani lehet. Persze reméljük, hogy a próbaidőszak alatt nem rontottunk rajta, hanem hozzátettünk.

Sokan azt feltételezik, ha egy jó vígjátékot próbál a társulat, már a próbák alatt is sokat nevetnek. Ez így van?

Alapvetően igen. Nyilván sokat nevetünk, és egy idő után néha az is kiderül, hogy a nézők teljesen máshol nevetnek, mint mi. Ugyanakkor az ember ilyenkor a szerep igazságát keresi. Amin egy bohózatban nevetünk, az a másik ember nevetségessége. Egy vígjáték esetében talán, ha lehet így fogalmazni, a próbafolyamat alatt véresen komoly munka folyik.

Vida Péter szintén a társulat tagja. Más egy kollégától instrukciót kapni, mint egy idegen rendezőtől?

Minden színész és minden rendező más. Petivel kapcsolatban az első pillanattól világosak a szerepek. Ha kér valamit, magától értetődő, hogy végre kell hajtani. Mi amúgy is más korosztály vagyunk, ha kollégaként tesz egy javaslatot egy olyan darabban, amiben mindketten játszunk, én azt is meg szoktam fontolni. Ez pedig egy teljesen másfajta felállás, amit minden kolléga - Molnár Piroskától Gubás Gabiig - az első pillanattól kezdve tökéletesen elfogad.

Az a játékszabály, hogy a rendező a játékmester, mi pedig, amit tudunk, hozzáteszünk. Peti ráadásul egy olyan rendező, aki hagyja, hogy kipróbáljunk dolgokat, és tud belőlünk, az ötleteinkből építkezni és gondolkodni. Tudja, hogy az a jó, ha mindenki jól érzi magát a szituációban, mert akkor nyújtunk olyan teljesítményt, ami színészileg elvárható.

Március 3-tól lesz látható a Csak színház és más semmi című sorozat, ami egy hasonló világot próbál a nézők elé tárni. Mennyire tér el a valóságtól az, amit a képernyőn láthat majd a közönség?

Ez nyilván egy fiktív színház fiktív kulisszái és fiktív színészei. A lényege, hogy azokat a szituációkat, amelyek egy színházban akár elő is fordulhatnának, kicsit felnagyítva mutassa be, kiemelve ezeknek a humorát. Meg lehet találni azokat a karaktereket egy valós színházban, amiket a sorozatban látunk, de nyilván olyan jelenet a valóságban nem játszódik le, hogy egy színésznő behozza a kisbabáját, aki ott van előadás alatt a takarásban, miközben az anyuka játszik, hiszen ez is alapvetően egy munkahely.

Ennél egy valóságos színház működése sokkal professzionálisabb és sokkal bürokratikusabb. Megvannak a maga szabályai. Ettől függetlenül létező karaktereket lát a néző a filmben. Akit én játszom, Zsófi, egy olyan típusú színésznő, aki mindig nagyon egyetért az igazgató minden szavával és gondolatával, így udvarol a főnöknek. Ilyen karaktereket ismerünk, előfordulnak bármilyen munkahelyen. A színháznak persze van egy kis plusz romantikája és jó belesni a kulisszák mögé.

Figyelemmel kísérted az előző két évadot?

Amennyire tudtam, belenéztem. Nem állítom, hogy minden részt láttam. Remek színészek játszanak benne és nagyon igényesen lett összerakva, úgyhogy nagyon szerettem.

Alig volt ismeretlen ember benne, hiszen nagyon sok a Tháliás kolléga a sorozatban. Szinte egész nyáron forgott, milyen volt a hangulat?

Mi színészek nyilván nem forgattunk egész nyáron. Feltehetőleg a stábnak volt ez nagyon megerőltető. Nekem összesen 16-17 napom volt, ami azért elég soknak számít. A forgatás a színésznek mindig öröm, főleg itt, Magyarországon. Arról nem is beszélve, hogy a Csak színház és más semmi olyan professzionális körülmények között lett rögzítve, ami inkább nagyjátékfilmekre jellemző. Mindenkinek volt egy kis helye, ahova elvonulhat, az ország talán legjobb sminkesei, fodrászai dolgoztak velünk, és két nagyon jó rendezőnk is volt. Egy profi stáb dolgozott azon, hogy mi a kamera előtt a maximumot tudjuk kihozni magunkból. Úgyhogy az ilyen munkák nem elvesznek az emberből, hanem inkább hozzáadnak.

Nem ez az első sorozat, amiben játszol. Vissza szoktad nézni magad, miután elkészült a film? Kritikus vagy magaddal szemben?

Én közben is szeretem visszanézni magamat, ha engedik. Ezt nem minden rendező szereti persze. Ha az ember hat éven keresztül naponta áll a kamera előtt, túl lesz azon, hogy milyen a hangja vagy a kinézete. Ezt már nem is nagyon nézem. Inkább az érdekel, hogy hol nem vagyok elég jó. És mivel szerencsére nem egyszer veszik fel a jelenetet, ha az elején látom a hibát, tudom korrigálni. A kész produkciót nézve már nincs mit csinálni, de az ember magával szemben sokkal kritikusabb.

Ha ajánlanod kellene a sorozatot, mivel tennéd? Ki nézze meg?

Természetesen 0-99 éves korig mindenki. Ha kamaszkoromban lett volna ilyen sorozat, én biztosan nagyon imádtam volna… Sokakkal beszélgetek, akik nézik a sorozatot: nyugdíjasoktól fiatal felnőttekig és mindenki élvezi. Az a lényeg, hogy akit érdekel ez a nagyon misztikus és nagyon színes-szagos világ, annak tetszeni fog. Én bízom benne, hogy sokan lesznek ilyenek!

Oldalak

Szólj hozzá Te is!