Lifestyle

SpartanLegion: egy akadályfutóverseny, ahol vérbeli katonaként küzdhetsz

Ha úgy érzed, szétrobbansz az erőtől és a tettvágytól, mérettesd meg magad!

Jön a SpartanLegion

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Katonai kiképző területté alakul szeptember 23-án a csillebérci akadálypálya, ugyanis megrendezik a SpartanLegion elnevezésű új magyar ocr versenyt. 4 verseny, közel 90 akadály és összesen 33 kilométer vár a résztvevőkre. A SpartanLegion elnevezés egy olyan speciális versenysorozatot takar, amely a Francia Idegenlégió kiképzésének elemeit és szellemiségét hivatott elhozni a civil emberek számára is. Aki megálmodta és létrehozta, maga is a Francia Idegenlégió tagja volt.

„Bár igen komoly a kihívás, mégis minden korosztály megmérettetheti magát, mert akár már 4 éves kortól lehet nevezni. Négyféle versenyprogramot állítottunk össze azért, hogy mindenki megtalálja a kondíciójához, edzettségi szintjéhez legjobban passzolót. Törekedtünk arra, hogy sok olyan akadályt tegyünk a pályára, ami fejleszti a mozgást. Ez egy olyan verseny, ahol az izmok, valamint a jó fizikai és szellemi kondíció mellett minden érzékszervre szükség lesz a különböző mozgáskoordinációs feladatok végrehajtásánál” – mondta Tóth Barna, a SpartanLegion főszervezője.

Családi program és csapatépítés

8 és 16 km-es távon, egyéniben és csoportosan is lehet indulni, a legkisebbek pedig – 4 és 14 év között - egy 1-3 km-es pályán mérhetik össze ügyességüket. Így a SpartanLegion akár egy remek családi program is lehet, de baráti vagy munkahelyi társaságok csapatépítésére is kiválóan alkalmas.

„Szerencsére már most igen szép számmal jelentkeztek a kalandvágyók, ami nagy öröm számunkra, hiszen ez azt jelenti, hogy sokan szeretnek sportolni és szeretik az extrém kihívásokat. Nők és férfiak egyaránt kedvelik az ilyen jellegű versenyeket. Az erősebbik nem talán azért, mert a katonai szellem valahol megtalálható bennük, annak ellenére, hogy a 42 év alattiak nem is tudják, milyen a katonaság. A hölgyek pedig szeretik megmutatni, hogy a csinos alak, smink és trendi megjelenés kemény, kitartó belsőt takar” – tette hozzá a SpartanLegion főszervezője.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Erzsébet királynő és unokája, Harry kapcsolata hosszú éveken át különlegesnek számított, ám az utolsó közös emlékekre végül már egészen más körülmények között került sor. A sussexi herceg később...
Sztárok
Kamilla királyné öltözékének minden részlete tudatos választás, a skóciai Királyi Héten pedig egy csaknem százéves ékszerrel tisztelgett a néhai II. Erzsébet emléke előtt.
Lifestyle
Az Oroszlán hatalmas meglepetésben részesülhet: egy régóta őrzött titok vagy elfojtott érzés felszínre kerülhet. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Lifestyle
A közel-keleti gasztronómia egyik legismertebb hozzávalója már nemcsak az ételekben, hanem a kávékban is egyre népszerűbb. Bársonyos állaga és gazdag ízvilága miatt sokan úgy vélik, egészen új...
Utazás
Van, hogy egy fogás csábító az étlapon, de amikor kihozzák, hatalmas csalódás éri a vendéget.
Lifestyle
A nokiás Snake története nemcsak egy játék születése, hanem egy korszaké is.