Sámánizmus I. – Szellemek szócsöve
Az emberek a világ eltérő tájain különböző dolgokban hisznek. Számunkra, akik a keresztény-európai kultúrkörben nevelkedtünk, idegenül hathat egy olyan nép hite, mely szellemek létét feltételezi, s a sámánt mint e szellemekkel kapcsolatba lépni tudó személyt tiszteli. Pedig ha saját kultúránkból kiszakadva, előítéletek nélkül, mintegy pártatlanul tudnánk tekinteni a sajátot és a másét, belátnánk, hogy nem nehezebb vagy primitívebb abban hinni, mint ebben.
Mit nevezünk sámánizmusnak?
A sámánizmus vallási jelenség, amelynek középpontjában egy olyan személy - a sámán - áll, aki képes kapcsolatba lépni a szellemvilággal. A természetfeletti erők pedig engedélyezik számára, hogy gyógyítóként tevékenykedjen, átvezesse a halott lelkeket a túlvilágra, valamint hogy lássa a múltat és a jövőt.
A tudomány jelenlegi állása szerint a sámánizmus a bronzkorban alakult ki a vadászó-gyűjtögető népek között, s elsősorban az Ázsia északi részén élő népcsoportokra jellemző, például a vogulokra vagy az osztjákra. A sámán szó szibériai eredetre vezethető vissza, jelentése: az ember, aki tud.
Kiválasztás
Sámánnak születni kell, az ilyen ember örökli hivatását, majd a szellem, aki kiválasztotta őt, hívja, ráveszi, hogy elfogadja azt, később pedig tanítójává válik. A sámán ellenállhat a hívásnak, de a szellemek kínzásának hatására, mely betegségek formájában jelentkezik, előbb-utóbb megtörik. Ha nem, az az életébe kerülhet. A sámánt a szellemek már születése előtt kiválasztják, s a gyermek világra jöttekor bizonyos megkülönböztető jegyek jelzik, hogy e hivatásra termett, például több csontja van a kelleténél.
Később, amikor a gyermek eléri a serdülőkort, a szexuális érés idejét, gyakran hisztérikus rohamok, ájulások törnek rá, víziókat lát, és az egyik ilyen vízió alkalmával, esetleg álmában az őt kiválasztó szellem közli vele kiválasztottságát, amit ha nem fogad el, a sámánbetegség évekig gyötörheti. Amikor fejet hajt a szellem akarata előtt, beavatása transzcendentális és fizikai szinten történhet. Előbbi esetén a sámán önkívületi állapotban fekszik, míg a túlvilág szellemei darabokra vágják, hogy megbizonyosodjanak róla, valóban több csontja van-e, mint az átlagembernek. Ébredés után számtalan esetben a kiválasztott személy átesik egy szimbolikus beavatási rítuson is, a Világfa megmászásán.
A Világfa
A sámánhitet gyakorló népeknek sajátos világnézetük van. Saját világukat korong alakúnak képzelik közepén egy nyílással a felső és az alsó világ felé. Ezt a „korongot” víz veszi körül, s egy hatalmas állat (teknősbéka vagy bika) tartja a hátán. A föld köldökénél áll a Világfa, mely összeköti egymással a három szintet.
A sámánok lélekutazásaik során mindhárom világba ellátogathatnak. Az alsó világba egy alagúton vagy vízmosáson keresztül juthatnak el, hogy ott találkozzanak segítő állataikkal, akik energiával látják el őket, felfelé egy égig érő fa, létra vagy szivárvány segítségével utazhatnak, hogy ott megleljék szellemi tanítóikat, akik az egyetemes tudás birtokosai, s útmutatást nyújtanak számukra.
A szellemek
A szellemek e népek hite szerint mindhárom világot lakják, sok törzs hitvilágában a Nyugat erői jók, a keleti szellemek pedig gonoszak. A sámánok között minőségi különbségek mutatkoznak aszerint, milyen szellemmel, szellemekkel állnak kapcsolatban. A fehér sámán a jóindulatú istenekhez fordul, ebből logikusan következik, hogy a fekete sámánokat a gonosz erők segítik. A szellemek aktívan segítik a sámánt, aki nélkülük erőtlen lenne. Számos népnél találkozunk azzal a gondolattal, mely szerint minden sámán mellett áll egy passzív védőszellem is, mely valamilyen állat vagy a másik nem képviselőjének formáját ölti magára.
Forrás: A Hoppál Mihály, Szathmári Botond és Takács András szerkesztette Sámánok és kultúrák című könyv.
Oldalak
Hirdetés
