Csináld ezt az óév utolsó napján, hogy minden negatív dologtól megszabadulj: szerencsésen indul majd az új esztendő, ha ezt teszed

Ha egy kicsit is hiszel a spiritualitásban, akkor nem árt kipróbálnod 2023 utolsó napján ezt a lélektisztító „ceremóniát”, melynek segítségével pozitívan, minden rosszat magad mögött hagyva léphetsz át az új esztendőbe.

Így vonzhatod be a jó dolgokat 2024-ben

Az új esztendő mindig az újrakezdés időszaka: ilyenkor az emberek általában fogadalmakat tesznek, például hogy leszoknak a káros szenvedélyekről, leadnak pár kilót vagy egészségesebben étkeznek majd és többet sportolnak. Legyen szó bármiről is, tény, hogy az újévi fogadalmakat hosszútávon nehéz betartani, hiszen idővel mindig bekúsznak az ember agyába a negatív gondolatok, mondván úgysem sikerül majd elérni a kitűzött célt, vagy épp sokan képtelennek érzik magukat, hogy véghezvigyék terveiket. Márpedig mint azt tudjuk, a túl sok negatív gondolat idővel bevonzza a negatív dolgokat az életünkben, és ezek a rossz felvetések, képzelgések testet öltenek, épp ezért meg kell találni azt a módszert, mely segítségével elengedhetjük az összes negativitást még az újév beköszönte előtt. Szerencsére vannak olyan módszerek, melyekkel könnyíthetünk magunkon, és segítségükkel megkaphatjuk a hőn áhított lezárást, elengedést és lelki békét, ha úgy érezzük, bizonyos dolgokat vagy épp személyeket szeretnénk magunk mögött hagyni 2024 előtt. Galériánkban eláruljuk, mit kell tenned 2023 utolsó napján, hogy az új esztendőbe minden rossz dologtól megtisztultan térj át!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szerelem, egészség, jó pénzügyi lehetőségek? Nos, a csillagok állása szerint mindezt megkaphatod, legyél bármelyik zodiákus szülöttje is, de jobb, ha tudod, hogy horoszkópod szerint mely 2024-nek az a napja, amikor inkább a rossz dolgokra számíthatsz, nem pedig az események szerencsés alakulására…

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...