Sokan elkövetik a repülőn ezt az apró, mégis veszélyes hibát – akár komoly pénzbírság is járhat érte

A pénztárcánk bánhatja
A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 12 százaléka szerint rendkívül idegesítő, amikor valaki azonnal felugrik a helyéről, még mielőtt kialudna a biztonsági öv használatát jelző lámpa. Persze, érhető, hogy sokan alig várják, hogy a repülőgép földet érjen, ezért máris felállnak, amint a kerekek hozzáérnek a kifutópályához – ez azonban nemcsak türelmetlenségre utalhat, hanem veszélyes is lehet. A repülőgép ilyenkor még mozgásban van, egy hirtelen fékezés vagy váratlan manőver pedig könnyen sérülést okozhat.
Egyes légitársaságok és hatóságok már komolyabban veszik ezt a problémát. A török polgári légiközlekedési hatóság tavaly jelentette be, hogy azok az utasok, akik a gép teljes megállása előtt felállnak a helyükről, akár 53 fontos, vagyis nagyjából 25 ezer forintos bírságot is kaphatnak.
A felmérésből az is kiderült, hogy sokakat zavar a felkészületlenség. A válaszadók 11 százaléka szerint különösen bosszantó, amikor valaki csak az útlevél- vagy biztonsági ellenőrzésnél kezdi el keresgélni az okmányait. A nyári csúcsszezonban, amikor a repülőtereken hosszú sorok alakulnak ki, ez még több feszültséget okozhat az utasok között.
























