Lifestyle

Ismert szimbólumok mögöttes jelentései - Ezután máshogy nézel majd rájuk

A paragrafus jele

Aki jogot tanult vagy belenézett már valamilyen törvényekkel kapcsolatos dokumentumba, biztosan találkozott már a paragrafus jelével. A paragrafus szó jelentése bekezdés, cikkely, szakasz. Az eredeti görög szó 'mellé-írást' jelentett (para+graphosz), ugyanis margóra írt szöveg vagy jel volt - írja egy hozzászóló a jogiforum.hu-n. Később átvették a latinok, és nem szó szerinti, azaz tükörfordítást, hanem értelmit alkalmaztak. Ugyanis a köztársaság korában a nép határozatait, a magisztrátusok rendeleteit a tanácsház falára helyezett táblára (tabula) írták. A rendelet vagy törvény címét vörös betűvel (littera rubrica) írták fel a gipsszel fehérre (albus, alba, album) varázsolt fatáblára. Ha a rendelet több részből állt, akkor § jellel választották el egymástól a részeket. A jel arra utal, hogy a vörös sor alatt (sub) következő írásról (scriptum) van szó. A SubScriptum tehát szó szerint ’al-írás'-t jelentett, azaz egy fő gondolatnak alárendelt részét jelentette. Ezt a függőséget, alárendelést az egymás alá írt két S betű jól szemlélteti, vagyis az összetett szó két kezdő-betűjéből keletkezett a § jel.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A szerzői jog jele

Bármi, amit megalkotunk – legyen az tanulmány, vers, honlap, grafika, zenemű, film vagy más irodalmi, tudományos, művészeti alkotás, egy építészeti terv vagy egy számítógépes program, de akár egy adatbázis is – szerzői jogi védelem alá esik, amennyiben az egyéni-eredeti jelleggel rendelkezik. Ezt a copyright vagy magyarra lefordítva a szerzői jog szimbólumával szokták jelezni, ami egy bekarikázott c betű. Először 1670-ben tűnt fel, de használata sokáig alakult, változott. Kezdetben egy hosszú jegyzetben figyelmeztettek a szerzői jogokra, később ezt lerövidítették a következőképpen: Copyright, 18­_. A forma 1909-ben véglegesedett, az egyszerű, bekarikázott c betű lett a nyerő.

Fotók: brightside.me

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.