Lifestyle

Óvodai beilleszkedés - Milyen nehézségei lehetnek a gyerek beszoktatásának?

Nagyok a különbségek

A vegyes csoportba kerülés azonban nagyon nagy változás egy 3 éves számára, ahol sok esetben olyan gyerekekkel van egész nap, akik már szinte iskolaérettek, hiszen sokan közülük – és ma már ebből van a több – a hetedik életévük betöltése után mennek csak iskolába. Ekkor a legkisebbek belecsöppennek egy olyan közegbe, ahol még nem is nagyon értik, hogy mi zajlik körülöttük. Rend, alkalmazkodás és főként gyors, sok és új információk. Először szinte feldolgozhatatlan számukra az a sok inger, ami éri őket. Hatalmas különbségek vannak a mozgásukban is. Ég és föld egy 3,5 és egy 7 éves gyerek mozgáskultúrája. A kiscsoportosok szinte még csak bukfencezni tanulnak, az iskolába készülő nagycsoportosok pedig már egy két perces mozdulatsort is képesek elsajátítani.

Egy jó óvodapedagógusnak van koncepciója a beszoktatáshoz

Bevallom őszintén, én nagyon féltettem a kisfiamat, amikor bekerült a 7 éves nagyfiúk és nagylányok közé egy közel 30 fős vegyes csoportba. Nagyon döcögősen indult az év eleje, és szinte csak negatív tapasztalatom volt a rajta történt változásokkal kapcsolatosan. Egyvalami éltetett, és ez a valami nem engedte, hogy drasztikusan lépjek, és ez pedig az volt, hogy a gyerek nagyon szeretett óvodába járni. Ha lassabban is, mint a többiek, de elkezdte felvenni a csoport ritmusát. Persze közben számtalan csalódás érte, de ő mégis ragaszkodott a csoportjához és az óvónőihez. Az első év második felére pedig teljesen „beszokott”. Megszokta azt, hogy ő kisebb és sokszor nem úgy sikerülnek a dolgai, mint ahogyan a többieknek, de idővel a többiek is megismerték, megszerették és elfogadták őt úgy, ahogy van. Ehhez természetesen a kulcs egy kiváló óvodapedagógus, aki ezt koordinálja.

Egy jó óvodapedagógusnak kell, hogy legyen koncepciója arra vonatkozóan, hogyan szoktatja be a kicsiket a nagyokhoz és fordítva. Először is a legfontosabb, hogy a nagycsoportosok már „belenevelődnek” abba és megszokják, hogy minden évben újabb és újabb kicsik csatlakoznak a csoporthoz, hiszen egykor ők is kicsik voltak. A nagyok sokkal több feladatot kapnak és büszkék arra, hogy ők már egyedül öltöznek, egyedül pakolnak. A nagyok tornaórán is nehezebb és több feladatot kapnak és büszkék arra, hogy nekik kell segíteni a kicsiknek, akár a feladatok végrehajtásában, mert ők már nagyok.

Fotó: huffingtonpost.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.