Lifestyle

Óvodai beilleszkedés - Milyen nehézségei lehetnek a gyerek beszoktatásának?

Óvodás korban óriási változásokon megy keresztül a test és a szellem egyaránt, hiszen a kisgyerekek elkezdik megismerni, felfogni a világot és annak működését. Sajnos azonban ez nem olyan egyszerű számukra, mint ahogyan mi azt elképzeljük, hacsak nem emlékezünk vissza a saját gyermekkorunk gondjaira. Szakértőnk, Sebestyén Kata szakedző, gyermeksport szakértő cikkét olvashatjátok!

Az első 6 év meghatározó

A 70-es években a felnőttek nem fektettek ekkora hangsúlyt az óvodáskori képzésekre, mint manapság, pedig már ismert volt a gyermekpszichológia tudománya. Volt már sportfoglalkozás óvodásoknak, és többnyire hivatalosan használták is ezeket, de – ahogyan a közmondás is mondja – „mindenki magából indul ki”, és ez az akkoriban dolgozó óvónőknél is gyakran így volt. Azok az óvónők többnyire a világháború utáni időszakban voltak kisgyerekek, és ebben az időszakban nem éppen az óvodások lelki világának megfejtése és kutatása vagy testi fejlődésük volt a legfontosabb társadalmi probléma.

Hiába tanulták meg az óvónőképzőben, hogy mit hogyan kellene már az új oktatási szisztéma szerint tanítani, ettől függetlenül behozták önmagunk stílusát, az otthonról tapasztaltakat a munkájukba is. El-elcsattant egy-két pofon, egy-egy „fejbólintás”, stb. és én azt vallom, hogy ezzel nem is volt nagy gond, hiszen többnyire ebből tanultak (tanulnak) a gyerekek igazán, ahogyan anno én is. A probléma azonban ott kezdődött, hogy nagyon kevesen látták be, hogy egy gyermek életének első hat éve meghatározó lesz az egész további életére, és hogy ami kimarad, vagy rosszul rögzül, az nem biztos, hogy később pótolható lesz. Sőt, biztosan nem lesz az.

Amikor a gyerek 3 évesen óvodába kerül, nagy változást hoz ez a piciny életébe. Ha otthon volt 3 éves koráig az édesanyjával, akkor még nehezebb dolga lesz idegenek között az óvodában, de sokszor a bölcsödében szocializálódott gyerekeknek is óriási változást hoz az óvodai közeg.

Manapság többféle óvodai csoport létezik. Vannak a homogén (egykorú gyerekekből álló) csoportok és a vegyes csoportok, amelyekről ritkán hallani csupa jót. A homogén csoportok többnyire egyidős és ez által együtt egyforma ütemben fejleszthető gyerekekből áll. Persze, hogy ott is vannak különbségek közöttük, de nem akkorák, mint egy igazi vegyes csoportoknál. A homogén csoportban együtt tanulhatják a gyerekek az alapvető mozgásformákat, ugrásokat, gurulásokat, szem-kéz koordinációs feladatokat egy viszonylag lassú tempóban, amely ritmusa mindig megfelelő az életkoruknak. Ez jó, mert így együtt fejlődik a csoport, nem lesznek közöttük nagy különbségek.

Fotó: ed.stanford.edu

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...