Lifestyle

Oroszországban hatévi börtönre ítéltek két nőt, mert volt bátorságuk bemutatni ezt a színdarabot

A vád szerint a színházi rendező és a dramaturg egy olyan darabot állítottak színpadra, mely "nyilvánosan igazolta a terrorizmus létjogosultságát".

Mindketten ártatlannak vallották magukat

Az orosz színházi világban jól ismert két nő, a 39 éves Jevgenyija Berkovics rendező és a 44 éves Szvetlana Petrijcsuk, aki a darabot írta, 2023 májusa óta ül börtönben, miután egy 2020-ban bemutatott színdarab miatt a terrorizmus védelmezésével vádolták meg őket.

A Finyiszt, a fénylő sólyom című színdarab az interneten a szíriai iszlamisták által verbuvált orosz nőkről szól, akik dzsihadistákhoz mentek feleségül. A rendező és a dramaturg végig ártatlannak vallotta magát.

A színdarabban egyáltalán nincsen semmilyen igazolása a terrorizmusnak – jelentette ki májusban a bíróságon Szvetlana Petrijcsuk, aki szerint – éppen ellenkezőleg – az volt a céljuk, hogy felhívják a figyelmet a problémára.

Kszenyija Karpinszkaja, Berkovics ügyvédje szerint a zárt ajtók mögött tartott per jogtalan és méltánytalan, a két nő pedig ártatlan. Az ítélet nem jogerős, a védők fellebbezést jelentettek be.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Őrizetbe vétele előtt Jevgenyija Berkovics nyilvánosan szót emelt az ukrajnai offenzíva ellen. Az ügyészség állítása szerint a tanúkat a közösségi médiában megfenyegették.

Bemutatásakor a darabot elismeréssel fogadta mind a kritika, mind a közönség. 2022-ben elnyerte az Arany Maszk-díjat, a legrangosabb orosz színházi elismerést.

Kirill Szerebrennyikov orosz rendező, aki Jevgenyija Berkovics tanára volt, és jelenleg száműzetésben él, többnyire Németországban, több alkalommal, például a legutóbbi cannes-i filmfesztiválon, nyilvánosan védelmébe vette a két művészt, és szabadon engedésüket követelte.

(MTI)

Putyin világában nem lehet csak úgy bármit nyilatkozni nyilvánosan. Az orosz férfinak nem kellett volna annyira belemerülnie a filozofálgatásba.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Több kommentelő feltette a nagy kérdést: önmagában gondot jelent, ha a klímát egy hosszabbítóba csatlakoztatják?
Sztárok
Kevesen tudják, hogy a történelem egyik legismertebb brit államférfija nemcsak rendkívüli szónoki képességeiről és vezetői kvalitásairól volt híres, hanem számos meghökkentő magánéleti szokásáról is...
Egészség
A nyári hőhullámok idején sokan keresik a legjobb módját annak, hogyan pótolják a folyadékveszteséget, és hogyan őrizzék meg a frissességérzetet a tartós kánikulában. Bár a legtöbben automatikusan a...
Fashion&Beauty
Van egy párosítás, amely idén nyáron szinte észrevétlenül hódította meg a divatrajongók gardróbját. Egyszerre kényelmes, nőies és elegáns, ráadásul pillanatok alatt stílusossá varázsolja a...
Lifestyle
Egy váratlan információ vagy egy félmondatban elejtett hír most kulcsszerepet kap az Ikrek életében. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A magyar nyelv számtalan olyan régi szót őriz, amelyek egykor a mindennapok természetes részei voltak, ma azonban már szinte teljesen feledésbe merültek. Vajon te felismered, mit jelent ez az öt...