Lifestyle

Öt év után ötnapos fesztivállal nyílik meg újra a gyönyörűen felújított Operaház

Gálakoncerttel, Erkel Hunyadi László című operájának ősváltozatával és MacMillan Mayerling című balettjével ünnepli a Magyar Állami Operaház, hogy csaknem öt év után ismét felgördülhet a függöny a felújított Andrássy úti Ybl-palotában.

Újra Opera!

Az Opera csütörtöki közleménye szerint a szombati nyitó gálát megelőzően már pénteken és szombaton is tartanak diákpremiereket, a Hunyadi László ősváltozatával vasárnap, MacMillan Mayerling című balettjével hétfőn várják a közönséget, március 15-től pedig látogatói túrákon is megismerkedhetnek az érdeklődők a felújított Ybl-palotával.

A szombat esti Újranyitógálán elhangzik többek közt Dohnányi ritkán hallható Ünnepi nyitánya, részletek hangzanak el Kodály Háry Jánosából és részlet látható Seregi A makrancos Kata című balettjéből. A magyar szerzők művei mellett magyar tematikájú darabok is megszólalnak: Berlioz Rákóczi-indulója, Brahms 5. magyar tánca és ifj. J. Strauss Éljen a magyar! című darabja, amelyeket Plácido Domingo dirigál.

A műsorban közreműködik Balga Gabriella, Gál Erika, Kálmándy Mihály, Sándor Csaba, Szegedi Csaba és Szvétek László operaénekes, Melnik Tatiana és Kekalo Iurii balettművész, a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei. Vezényel: Medveczky Ádám, Kesselyák Gergely első karmester és Kocsár Balázs főzeneigazgató. Az est háziasszonya Gyüdi Melitta, rendezője Almási-Tóth András művészeti igazgató. Az előadást az M5 kulturális csatorna élőben közvetíti.

Március 13-án több mint 90 év után ismét színpadon mutatja be a Hunyadi László ősváltozatát az Opera. Az előadás főbb szerepeit Brickner Szabolcs, Kolonits Klára, Pataky Dániel, Miklósa Erika, Bretz Gábor, Palerdi András, Balga Gabriella és Erdős Attila alakítja. Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett művészei, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei és a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara, vezényel: Kocsár Balázs főzeneigazgató.

Mint a közleményben felidézik, Erkel Ferenc az 1844-es ősbemutatót követően több változtatást, kiegészítést is végzett művén, így az olyan híres részletek, mint a nyitány, Hunyadi László, Szilágyi Erzsébet és Gara Mária egy-egy áriája, valamint a Palotás csak az elkövetkező másfél évtizedben kerültek az eredeti műbe. Sajátos módon ezért a Hunyadi-ősváltozaton az 1860-as évekre kialakult, Erkel Ferenc által véglegesített változatot szokás érteni - mutatnak rá, hozzátéve, hogy a széles közönség ugyanakkor nem ezt, hanem a darab Radnai Miklós, Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv által az 1935-ös bemutató alkalmával zenéjében, szövegében és dramaturgiájában is a kor igényei szerint átdolgozott változatát ismeri.

Bár az 1980-as években Németh Adamé karmester, majd Fodor Géza dramaturg munkásságának köszönhetően mind lemezen, mind színpadon történtek kísérletek az eredeti mű dramaturgiájának visszaállítására, ezek a szövegbeli változtatásokat megőrizték, és a zenét is ahhoz igazították. "Ezáltal egy olyan hibrid mű jött létre, amely továbbra is torzított formában közvetítette az eredeti darab gondolatiságát" - írják.

Az Operaház újranyitására készülő produkció most a Hunyadi László az MTA Zenetudományi Intézet és Szacsvai Kim Katalin által közreadott 2006-os kritikai kiadása nyomán készült, amely alapján Kocsár Balázs 2010/11-ben már vezényelte a debreceni Csokonai Színház előadását.

A darabot korhű látványvilág kíséri, a jelmez- és díszletterveket Lisztopád Krisztina jegyzi. A produkció ugyanakkor vetítéseket is használ, és az új színpadtechnika lehetőségeit is kihasználja.

Március 14-én a Magyar Nemzeti Balett veszi birtokába az Operaház színpadát, a Mayerling című neoklasszikus kosztümös balettprodukció színpadra állításával. Sir Kenneth MacMillan a londoni Királyi Balett számára 1978-ban koreografált alkotása Habsburg Rudolf trónörökös és szeretője, Vetsera Mária bárókisasszony kettős tragédiával végződő szerelmi viszonyát dolgozza fel. A darabot, amelyet MacMillan Liszt Ferenc műveire koreografált, először 2004-ben mutatta be az Opera balettegyüttese.

A főszerepeket most többszörös szereposztásban Timofeev Dmitry és Balázsi Gergő Ármin, valamint Melnik Tatiana, Tanykapeva Aliya és Felméry Lili alakítják, az Opera Zenekarát Medveczky Ádám dirigálja.

A premiereket követően, március 15-én újraindulnak az Operaházon belül a vezetett túrák. A nemzeti ünnepen 10 óra 30 perc és 16 óra 30 perc között másfél óránként indulnak a közönségforgalmi terekben vezetések magyar és angol nyelven.

Mint a közleményben kiemelik, az MVM úgy döntött, hogy az Operaházzal kötött stratégiai együttműködés keretében a 2023/24-es évadig támogatja a dalszínház tevékenységét és további 100 diákelődadás létrejöttét. A megújuló MVM OperaKaland az új bemutatók főpróbáinak megtekintését teszi lehetővé középiskolás osztályok számára. A sorozat március 11-én a Hunyadi László előadással kezdődik, amelyet másnap a Mayerling diákpremierje követ.

Mi várható az évad további részében? Lapozz és tudd meg!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.