Lifestyle

Öt év után ötnapos fesztivállal nyílik meg újra a gyönyörűen felújított Operaház

Bejelentette következő évadát az Opera

Mítosz & történelem címmel hirdette meg 2022/2023-as tematikus évadát a Magyar Állami Operaház. A felújított Andrássy úti Ybl-palotában a dalszínház számos új funkciójú térrel, új kiadványokkal és kamarakiállítással is várja az érdeklődőket.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a dalszínház pénteki évadismertető sajtótájékoztatóján kiemelte: a világ bármely országa, bármely főváros szerte a világon büszke lenne egy ilyen operaházra, amelynek megújulása óriási eredmény. Hozzátette, hogy a magyar kultúra megerősítésének nem csak ez az egyetlen színtere, számos kulturális helyszín megújult országszerte. Mint mondta, több mint száz beruházás valósult meg csaknem 600 milliárd forintból. "Ez mutatja azt, hogy számunkra a magyar nemzeti kultúra a legkisebb településtől az Operaházig, mennyire fontos" - hangsúlyozta.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta: a 2022/23-as, Mítosz & történelem címmel meghirdetett szezonban 70 féle programot kínálnak. Két helyszínen, az Operaházban és az Eiffel Műhelyházban több mint 500 különféle jellegű színházi előadást és egyéb programot, 53 féle repertoárdarab mellett 16 bemutatót, köztük 7 egész estés, nagytermi produkciót - operát és balettet - tűz műsorára 139. évadában az Opera. Mint elhangzott, a mítoszok és a történelem egymásra épülő kapcsolata ihlette az Operaház jövő szezonját, sok darabját mitológiai esetek, magánmitológiák vagy történelmi események ihlették.

Madarász Iván az Opera felkérésére, Fábri Zoltán forgatókönyvének felhasználásával írta meg Az ötödik pecsét című operát, az ősbemutatót Szikora János rendezi. Szergej Prokofjev művét Háború & béke címmel a Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban Calixto Bieito rendezésében mutatják be. Lesz Tosca-bemutató, és két Mozart-operát, az Idomeneo, Kréta királya és Az álruhás kertészlány című művet is műsorra tűzik, mindkettőt Almási-Tóth András művészeti igazgató állítja színpadra, utóbbit a San Diegói Opera Neóval koprodukcióban.

Több, az antik kultúrában gyökeredző, illetve a középkor mitikus világát idéző barokk művet is bemutat a dalszínház. Gluck operája Orfeusz & Euridiké címmel, Monteverdi műve pedig Tankréd & Klorinda címmel lesz látható.

Selmeczi György és fia, János - Ókovács Szilveszter koncepciója nyomán készült - műve, az Artaban a Bánffy teremben lesz látható. Giampaolo Testoni két egyfelvonásosát Fantasio & Fortunio címmel mutatják be.

Az Emmi Lázár Ervin Programjában Schicchi 2.0 címmel Puccini operáját, valamint Purcell Dido & Aeneas című alkotásának kamaraváltozatát játsszák diákok számára. A János vitéz Szabó Máté rendezésében tér vissza a dalszínházba.

A Magyar Nemzeti Balett Boris Eifman A Pygmalion-hatás című egész estés balettjének magyarországi premierjére készül, valamint Bartók két táncművét is bemutatja: A fából faragott királyfi Velekei László, A csodálatos mandarin Venekei Marianna első balettmester koreográfiájával látható. Emellett visszatér az együttes repertoárjára A makrancos Kata, a Don Quijote és A hattyúk tava is.

Májusban tematikus fesztivált rendeznek MítoszFeszt címmel, amelyen többek között tíz, nagyrészt az antik korból ihletet merítő, mitikus előadás látható, köztük az Elektra, az Íphigeneia Tauriszban és az Ariadné Naxoszban. Novemberben az Opera műsorra tűzi a teljes Ring-tetralógiát M. Tóth Géza rendezésében.

Milyen lett a felújított Operaház? Cikkünk következő oldalán kiderül. Lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...