Olaszmamma: Sok pasi még harmincon túl is a mamahotel vendégszeretetét élvezi
Az olaszok imádják a gyerekeket, és már onnantól, hogy látszott rajtam a terhességem, egészen másképpen bántak velem mindenhol, a boltokban, a hentesnél… Ez a fajta ragaszkodás egyébként furcsa is volt nekem, az olasz anyák “majomszeretettel” csüngnek a porontyokon, nem csoda, hogy sok pasi még harmincon túl is a mamahotel vendégszeretetét élvezi...
Olaszmamma - Gyovai Helén
A szerző, Gyovai Helén tíz évvel ezelőtt költözött Olaszországba, férjével és kislányával, Julival Torino mellett élnek. Helén Olaszmamma néven évek óta blogol, nemrég pedig könyve jelent meg Hogyan lettem olasz mamma? címmel. Célja, hogy a hazai olvasók számára a lehető legérdekesebben, szemléletesen írjon Olaszország csodáiról és arról, amit a külső szemlélő csak szeretne látni.
Gyerekszeretet az ország minden részén
Amit nem lehet elvitatni az olaszoktól, akármerre is laknak a „Csizmában”, az az, hogy imádják a gyerekeket. Nem városi legenda az, hogy az olaszok számára mekkora jelentőséggel bír a „la famiglia”. Ennek megfelelően a terhes nőket is a tenyerükön hordozzák. Nincs olyan alkalom, hogy a pármai sonkát szeletelő bolti eladó vagy az ablak mögött ülő postáskisasszony ne kérdezze meg, hogy mikorra várom, hogy vagyok, fiú lesz-e vagy lány, és hogy fogják hívni. Mosolyognak a babakocsiban tolt gyerekekre, a parkban pihenő öregek szinte flörtölnek a mászókán botladozó kicsikkel, mindenkinek jut egy kedves bók:
– Jaj, de szép ez a gyerek, gratulálok, anyuka! Mennyi idős? Mi a neve? Ó, hogy milyen ügyesen integet!
A csemeték is ugyanolyan fontos tagjai a családnak, mint a felnőttek, ennek megfelelően mindenhol jelen is vannak. Az olasz életem elején még teljesen meg vagyok botránkozva azon, hogy csecsemők és totyogók ugyanúgy éjfélig ott ülnek az étteremben vagy a bárban, mint a szülők, hogy nem kényszerítik őket szigorú, poroszos napirendre. Nincs este nyolckor mese és utána lámpaoltás – mégis hogy lenne, ha akkor ül asztalhoz a család? Van viszont közösségi élet kicsiknek is, egészen a kezdetektől fogva.
Juliska születése után
Én boldogan tologatom Juliskát a babakocsiban, de ő még kicsi, ülni sem tud normálisan, nemhogy járni. Nem kerüli el azonban a figyelmem az a teljesen indokolatlan jelenség, hogy olasz anyáink négy-, sőt ötéves gyerekeket is babakocsiban tologatnak a városban. Mintha senkinek nem lenne egészséges lába, mintha egyetlen telivér olasz kisgyerek sem akarna megállás nélkül szaladgálni. Az is szembetűnő, hogy sokszor a kölykök hároméves koráig minimum alapfelszerelés a cumi meg a pelenka. Egyszer teljesen lefagyok, amikor egy szerintem általános iskolás fiút látok cumival a játszóházban, Csiri (a férj beceneve - a szerk.) még oldalba is bök, hogy ne bámuljam már annyira. A játszótéren az óvodás gyerekek csőrös pohárból kapnak inni, mikor már régen egyedül kellene megoldaniuk az ivókútról. Úgy érzem, nem engedik, hogy önállósodjanak a csemeték, és nem értem, hogy mi ebben a kifizetődő, hiszen én alig várom, hogy Giulia elkezdjen járni. Aztán meg fogom a fejem, amikor emiatt én sem ülhetek nyugodtan egy pillanatot sem. Arra gondolok, hogy milyen jó lesz, amikor majd enni és inni is tud önállóan, hogy ne tőlem függjön kizárólagosan.
Mamahotel olasz módra
Olaszék viszont másképp élik meg mindezt, ők pont azt szeretnék, ha a gyerekeik minél tovább megmaradnának bébinek. Talán azért, mert így érzik magukat vérbeli ANYÁNAK, csupa nagybetűvel. Az anya szerepének eljátszásához náluk elengedhetetlen a majomszeretet és a kölykök ezzel való agyonnyomása. Ennek egyenes következménye aztán az is, hogy egy olasz pasi sokszor akár a harmincas éveiben is a szülői házban él még, és a mammája ebben semmi kivetnivalót nem talál, boldogan vasalja neki az ingeket. Úgyhogy vigyázzatok: ha az olasz muki a randi után nem a lakására, hanem egy hotelszobába invitál, ennek kiábrándító módon talán az lehet az oka, hogy a pasas attól tart, az anyja a résnyire nyitott ajtó mögül lesi majd, hogy kit hozott haza a fia...
A budapesti lakásomban üldögélve bizony nem gondoltam volna, hogy egy évtized múlva olasz mammaként elképzelhetetlennek tartom majd, hogy szendvicset egyek este, vagy, hogy ne a családommal együtt töltsem el a vacsoraidőt. Azóta megtanultam pizzát sütni saját kovásszal, sikítani tudnék, ha valaki kolozsvári szalonnával és tejszínnel készíti a carbonarat, esténként sétálni járok és hiába eszem szinte minden nap pastát, nem lettem száz kiló. Az olaszok ismerik a titkot, hogyan maradjanak vékonyak és hogyan legyenek igazán boldogok!
Fotó: Pexels.com, 123rf.com
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
