Lifestyle

Ezt jósolta 2016-ra Nostradamus – Nem sok jóval kecsegteti az emberiséget a híres jövőbelátó

Nostradamus IX. Károly francia király orvosa volt, máig tartó hírnevét látnoki képességeinek köszönheti; az emberiség jövőjére vonatkozó jóslatai ugyanis sokak szerint teljesültek, vagy teljesülni fognak. Bár már benne vagyunk az új esztendőben, érdekes áttekinteni, mit várt a francia reneszánsz neves alakja a 2016-os évtől. Lássuk!

1. Hosszabb lesz a várható élettartam

Nostradamus azt ígérte, hogy azok, akik 2016-ban születnek, sokkal tovább fognak élni, mint azok, akiknek más évben van a születésnapjuk. Ez a sokkal tovább pedig nem csupán költői túlzás; a jós szerint 200 gyertyát simán elfújhatnak majd a tortájukon a szerencsések, ráadásul a 80 lesz az új 50. Adná az ég, hogy így legyen!

2. Engedélyhez kötik a gyerekvállalást

2016-ban Nostradamus szerint minden szülőnek engedélyt kell kérnie, ha gyermeket szeretne vállalni. Ez a jóslat idén valószínűleg nem fog beteljesülni, de évtizedekkel, évszázadokkal később már előfordulhat, hogy annyira égető probléma lesz a túlnépesedés, hogy a világ vezetői megfontolják a szabály bevezetését. Kínában ugyan próbálkoztak hasonló kísérlettel - 1979-ben bevezették az egykepolitikát, amelynek értelmében a kínai házaspároknak csak egy gyerekük születhetett – de mára már megszüntették a sokak szerint súlyos demográfiai és társadalmi problémákat okozó rendeletet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

3. Földrengések fognak pusztítani

Nostradamus arra figyelmeztet, hogy pusztító földrengések egész sorát fogja tapasztalni az emberiség. Az egyik legnagyobb például az Egyesült Államok nyugati részét fogja sújtani, ám nem csak ott, hanem az egész világon érezni fogják a természeti katasztrófa hatását.

4. Kitör a harmadik világháború

A francia reneszánsz neves alakjának talán ez a legkétségbeejtőbb ígérete: leszögezte, hogy 2016-ban kitör a harmadik világháború, ami nem kevesebb, mint 27 évig fog tartani, és kezdetét egy hatalmas üstökös megjelenése fogja jelezni.

Fotó: magic4walls.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...