Ilyen egy női boncmester élete, aki imádja bizarr munkáját

Egy brit nő elárulta, miért érzi hivatásának a halott emberekkel való munkát.

Nő a boncasztalnál

Rachel Carline, egy brit boncmester története már csak azért is különleges, mert ezt a hivatást nem sok nő meri választani. Egy saját maga által írt cikket közölt a Metro, ahol részletesen elmeséli, hogyan választott magának olyan munkát, amelyben nap mint nap halott emberekkel kell foglalkoznia. Az ő feladata sokak számára sokkoló lehet, hiszen az a dolga, hogy az elhunyt személyek - a lehetőségekhez képest - megfelelő állapotban kerüljenek a ravatalra, hiszen ez a kép marad meg róla a hozzátartozókban. Már 20 éves kora óta a hétköznapjainak része a temetkezés, először szervezőként, majd balzsamozóként dolgozott. A fiatal nő azt mondja, hogy az emberek általában megdöbbentek, amikor először találkoznak vele és megtudják, hogy mi a munkája, de ő mégsem tudna elképzelni más foglalkozást magának.

Kiváltságosnak érzi magát

"Szeretem megőrizni és helyreállítani a szeretteiket, olyannak mutatni, mint amikor az utolsó pillanatban látták őket. Ez megnyugtatja őket, hogy a hozzátartozójuk nem szenvedett és békés állapotban van" - kezdte a fiatal nő.

Carline öt elméleti és két gyakorlati vizsgát tett, ezt követően csatlakozott a kamarához és hivatásos boncmester lett. Ez a művelet egy érdekes folyamat, amelyet az ókori egyiptomi szertartásokból ismerhetünk: lelassítja a halál utáni természetes változásokat és helyreállítja a természetes megjelenést. A fiatal nő egy patológus orvos munkáját segíti: felboncolja a testet, majd helyreállítja, bebalzsamozza és felöltözteti, tárgyal a hozzátartozókkal. Ő állítja ki a halotti jelentést, tanácsokkal látja el a gyászolókat és kapcsolatot tart a temetővel, hamvasztókkal.

"A családok gyakran adnak nekem fényképeket szeretteikről, így meg tudok győződni róla, hogy milyenek voltak a haláluk előtt, hogyan hordták a hajukat, festették-e a körmüket vagy sminkeltek-e. Másnak talán bizarr lehet ez, de én egy szerettem elvesztése után döbbentem rá arra, hogy milyen fontos szerepe van annak a személynek, aki az elhunytakra vigyáz azután, hogy a családjuk már nem lehet mellettük"

- fogalmazott a nő, aki többek között a 2017-es manchesteri terrortámadás áldozatait is felkészítette a végső útjukra.

Személyes élmény

A boncmesternő azt mondja, hogy valószínűleg sosem téved erre a pályára, ha annak idején nem saját maga tapasztalja meg testközelből, milyen az elmúlás és az elengedés azok számára, akiket itt hagynak az eltávozók.

"2015-ben sajnálatos módon elveszítettem a nagymamámat, aki rákos volt. Nagyon közel álltam hozzá. Még felnőttként is, minden vasárnap délutánt vele töltöttem. Márciusban diagnosztizálták nála a betegséget, és meglehetősen gyorsan elvitte őt. A betegség idején több időt töltöttem vele, és támogattam nagybátyámat, nénikémet és anyukámat a nagyi gondozásában. Ott ültem vele, amikor elhunyt a szeptemberben"

- idézi fel emlékeit Rachel, akit ez a személyes eset indított el a boncmesteri pályán.

"Megnyugtatónak találtam a helyzetet, amikor elbúcsúztam tőle és megfésültem a haját. Úgy éreztem, hogy ez a gondoskodás egyik különleges formája. A halottaktól a legtöbben megrettennek, pedig ez egy békés állapot, ezért sosem értettem miért undorodik ettől"

- vallott személyes elköteleződéséről.

A nemekből adódó bérkülönbségének kiegyenlítését egy nő sem így képzeli el.

Leadfotó: Joel Goodman / Metro.co.uk

Oldalak

Szólj hozzá Te is!