Lifestyle

Ez a nő annak szentelte egész életét, hogy lerántsa a leplet Hitler kedvenc filmrendezőjének borzalmas tetteiről

Gladitz mindent feláldozott az igazságért

Gladitz megtagadta a jelenet eltávolítását, és azt jelentette, hogy a dokumentumfilm sugárzója, beadta a filmet az archívumba, ahol azóta is lakat alatt van. „A tévé világában persona non grata (nemkívánatos személy) lettem, mert ki mertem állítatni Riefenstahlt, mint elkövetőt.” – mondta Gladitz sok évvel később.

A következő négy évtizedet Gladitz annak szentelte, hogy kiderítse az igazságot. Karrierjét, barátságait, pénzét és az egészségét is feláldozta annak érdekében, hogy olyan bizonyítékokat találjon, amelyek végül végérvényesen elítélik Riefenstahlt. Ennek eredménye a 2020-ban megjelent Leni Riefenstahl: Karriere einer Täterin ("Egy elkövető pályafutása") című könyv.

Gladitz érdeklődése Riefenstahl iránt 1977-ben kezdődött, amikor egy ismerőse küldött neki egy levelet, amelyről úgy gondolta, hogy érdekelheti. Josef Reinhardt írta, több mint 20 évvel korábban, és Gladitz ismerőse megtalálta a náci rezsim üldözötteinek szövetségének archívumában. Reinhardt anyagi segítséget kért az egyesülettől, és elmagyarázta, hogy őt és családtagjait Riefenstahl egy fogolytáborból választotta ki, hogy 1940-ben és 1941-ben statisztaként szerepeljenek a Tieflandben. Néhány héttel azután, hogy elolvasta Reinhardt levelét, felkereste a nemzeti filmarchívumot Koblenzben, és megdöbbenve tapasztalta, hogy az semmilyen dokumentumot nem tartalmazott a Tieflandről.

Reinhardt elmesélte, hogy először 1940 szeptemberében látta a táborban Riefenstahlt több SS-tiszt kíséretében. Elmondása szerint Riefenstahl egy sor előre kiválasztott foglyot megvizsgált, köztük őt magát és több családtagját is. Az általa kiválasztott csoportot hamarosan a forgatási helyszínre szállították, amely Krünben volt. Amint Reinhardt és a többi statiszta megérkezett, munkába álltak. Ételük és szállásuk, „rosszabb volt, mint a táborban”. Csupasz deszkán aludtak fészerekben, istállókban, pincékben, amelyeket éjszakánként bezártak. Állandó felügyelet alatt álltak. A forgatás körülbelül 13 hónapig, 1941 novemberéig tartott. Gladitz akkor határozta el, hogy dokumentumfilmet fog készíteni Reinhardt történetéről.

Riefenstahl csak a következő évben nézte meg a dokumentumfilmet és 1983-ben beperelte Gladitzt rágalmazás miatt, akinek végül ugye száműztek a filmjét az archívumba.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.