Lifestyle

Négynapos munkahét, nagyobb profit? Így látja egy vezérigazgató

Rugalmasság és motiváció

A Bakedin már több mint egy évtizede négynapos munkahétben működik, és a tapasztalatok szerint ez nemcsak a dolgozók motivációját növeli, hanem a cég számára is előnyt jelent a munkaerőpiacon. A Hampshire-ben, Basingstoke-ban működő vállalkozás otthoni sütőcsomagokat és torta keverékeket gyárt, és a pandémia alatti sütési láz idején különösen nagy népszerűségre tett szert.

A cég alapítója és vezetője, Joe Munns már 2013-ban úgy döntött, hogy bevezeti a négynapos munkahetet. Akkoriban még az IBM-nél dolgozott, ahol maga is kipróbálta a heti négy munkanapot – így szabad péntekjein építgethette saját vállalkozását. „Úgy gondoltam, ha már az én cégemről van szó, megtehetem, hogy az elejétől kezdve négynapos munkahétben működünk” – meséli Joe. Hétfőtől csütörtökig zajlik a munka, majd mindenki kap három teljes napot a pihenésre.

A Bakedinnél így nemcsak egy új munkarend született, hanem egy olyan kultúra is, amelyben a rugalmasság és a dolgozói elégedettség az első helyen áll. „Amikor együtt dolgozunk, sokkal produktívabbak vagyunk. Nem érezzük azt a bizonyos fáradt péntek délutánt, amikor mindenki már csak a hétvégére gondol” – teszi hozzá Joe.

Ez a hozzáállás különösen értékes egy olyan iparágban, mint az élelmiszeripar, ahol a fluktuáció kiugróan magas. Míg az ágazatban átlagosan évente a dolgozók 30%-a távozik, addig a Bakedinnél ez az arány kevesebb mint 5%. Joe szerint ennek egyik legfontosabb oka épp a négynapos munkahét: „Ez egy olyan előny, ami megtartja a munkatársakat, és hűségesebbé teszi őket.”

Bár pénteken is akad még elintéznivaló, az irodai dolgozói közül néhányan önként vállalják a pénteki műszakot, cserébe máskor vehetik ki a plusz szabadnapot. A négynapos munkahét nem jelenti azt, hogy kevesebbet dolgoznak: ennél a cégnél a munkatársak hétfőtől csütörtökig napi kilenc és fél órát töltenek a munkahelyen. Mégis, a tapasztalat szerint így hatékonyabbak, mint egy hagyományos ötnapos munkarendben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

De vajon hogyan lehetséges, hogy rövidebb munkahét mellett mégis több minden készül el? És milyen előnyöket rejt mindez a kisebb vállalkozások számára? Kattints cikkünk befejező oldalára a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Egy apró hálószobában minden centiméter számít, ezért egyáltalán nem mindegy, milyen ágy kerül bele. A túl robusztus keret, a széles fejtámla vagy a fölöslegesen nagy bútor könnyen elveheti a helyet...
Lifestyle
Bár a retinol az öregedésgátló bőrápolási rutinok fontos alapköve, a jótékony A-vitamin nem csupán krémek vagy szérumok formájában, hanem szinte kizárólagosan élelmiszerek útján is bevihető a...
Sztárok
Bár Diana hercegné élete során a világ egyik leghíresebb hölgye volt, a palota falai között gyakran küzdött magánnyal és unalommal. A palota egykori munkatársa, Dickie Arbiter szerint a hercegné...
Sztárok
Az amerikai történelem legnagyobb szabású tengeri kutatóakciójának megrázó kulisszatitkait tárta fel a Parti Őrség egykori parancsnoka, W. Russell Webster és felesége új könyve, amely ott veszi fel a...
Lifestyle
Hiába a drága sampon, a hajpakolás és a gondosan kiválasztott hajolaj, a hajad mégsem olyan fényes, mint szeretnéd? Lehet, hogy nem egy újabb csodaszerre van szükséged, hanem arra, hogy másképp moss...
Sztárok
Ritkán nyílik meg a magánéletéről Ben Affleck, most azonban egy interjúban meglepő őszinteséggel dicsérte volt feleségeit.