Lifestyle

Mutassátok meg, hol születnek a csodák! Pályázatotok most több milliót érhet!

Vannak pillanatok, amelyek örökre belénk égnek: egy mosoly, egy közös játék vagy apró győzelem a fejlődés útján. Az MVM Csoport most arra hív, ragadjátok meg ti is ezeket a különleges perceket! Az „Intézményünk mindennapjai” fotópályázat azoknak a szervezeteknek szól, akik nap mint nap beteg, fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló gyermekek gyógyításáért, fejlesztéséért és oktatásáért dolgoznak – szívvel-lélekkel.

A pályázat által nemcsak az elhivatottságotokat mutathatjátok meg egy fényképen keresztül, hanem valódi támogatást is nyerhettek vele. A legjobb 16 pályamű beküldője ugyanis 4.250.000 forint támogatásban részesül, melyet az MVM Csoport biztosít minden egyes nyertes számára. Ez az összeg sokat jelenthet – új eszközök beszerzésére, programok megvalósítására vagy akár a gyerekeknek szóló különleges élményekre is fordíthatjátok.

MVM Élménynap – Legszebb napom 2025

A legjobb fotókat rangos zsűri választja ki, amelynek tagjai között megtaláljuk Rákóczi Ferenc és Szalay Edit műsorvezetőket, valamint Kondella Mihály fotóművészt is. A 16 kiválasztott szervezet mellett a szervezők három különdíjast is meghívnak az ünnepélyes adománylevelek átadására, amelyre a 18. Élménynapon, 2025. szeptember 25-én kerül sor. A különleges eseményen a támogatott szervezetek nem csak elismerésben részesülnek, de közösségre, és még több inspirációra is lelhetnek.

Ne maradjatok le erről a remek lehetőségről!

Egyetlen kép is elég ahhoz, hogy bemutassátok: nálatok hogyan születnek a csodák a hétköznapokban. A pályázatra készült fotókat 2025. május 16-ig lehet beküldeni a www.mvmelmenynap.hu weboldalon a Pályázat menüpont alatt, az eredményhirdetésre 2025. június 6-ig kerül sor. További részletek és részvételi feltételek szintén a pályázat hivatalos weboldalán érhetők el.

Vágjatok bele – hiszen minden kép mögött egy történet, és minden történet mögött egy jobb jövő állhat!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Lifestyle
Lifestyle
Az kétségtelen, hogy az Aperol Spritz igazi klasszikus, és már szinte elválaszthatatlan a nyári hangulattól. De néha jól esik egy kis változatosság – és ezek az alternatívák éppen ezt hozzák el: új...
Sztárok
Nicole Scherzinger, a Pussycat Dolls egykori frontembere, a nyár első felvonását a mesés Turks- és Caicos-szigeteken indította.
Lifestyle
Új trend terjed, amely megváltoztathatja a másnapossághoz való hozzáállásodat. A neve egyszerű, a hatása meglepő: ez a vizes szendvics módszer.
Lifestyle
A strucchatás sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. Ismerd meg, hogyan befolyásolja ez a viselkedés a mindennapi életünket, és mit tehetünk ellene.
Home&Design
A divat néha váratlan helyekre is utat tör – most például a nappalinkba. Anne Hathaway Met-gálás megjelenése után egy klasszikus minta robbant be újra a lakberendezésbe.
Fashion&Beauty
A nyár egyik legnagyobb divattrendje elegáns, könnyed, és ideális választás mindazok számára, akik az egyszerűséget kedvelik – de a sikkes megjelenésről sem akarnak lemondani.