Miről árulkodnak az álmaink?


Minden ember szinte kivétel nélkül álmodik, még akkor is, ha nem emlékszik rá. De vajon, mit jelenthetnek álmaink?

Az emberek már ősidők óta szeretnék megfejteni, hogy miről árulkodnak az álmaink. Míg egyes primitív népek abban hittek, hogy alvás közben a lélek kilép a testből, és kalandokba keveredik, addig mások azt gondolták, hogy az Istenek küldik az álmokat, és a jövőt sejtetik. Ennek eredményeképpen számtalan „álmoskönyv” született, amely arra volt hivatott, hogy segítsen eligazodni az álmainkon.
 

Mit mondanak a kutatók?
Az első tudományos magyarázatok a XIX. században jelentek meg. Sigmund Freud korszakalkotó műve az Álomfejtés címet viselte, amelynek kiindulópontja, hogy az álmainknak komoly jelentése van: a személyiségünkről, és az elfojtott vágyainkról tanúskodnak.

A kutatások szerint minden éjjel álmodunk: az éjfél előtti álmaink a valós eseményekről, és az érzéseinkről szólnak, míg a visszatérő álmok egy megoldatlan problémáról árulkodnak, amelyek addig folytatódnak, ameddig meg nem oldjuk őket. A rémálmok pedig lehetnek akár egy horrorfilmtől, de ha rendszeressé válik, akkor mentális problémára is utalhat. Néhány álom segíthet bizonyos dolgokban, vagy döntéseinkben: előfordulhat, hogy álmunkban jövünk rá egy megoldásra, ami napközben nem jutott az eszünkbe.

Álmainkat ne hanyagoljuk el, hiszen tudatalattink azon keresztül üzenhet nekünk. Próbáljuk megfejteni a jelentésüket, ezáltal önmagunkhoz is közelebb kerülhetünk.

Nézzünk, néhány előforduló álomképet!

Csók: ha valaki olyat csókolsz meg, akihez éberen is vonzódsz, az önmagáért beszél, de ha olyat, aki egyébként eszedbe sem jutna, akkor érdemes az ismeretségi körében kutatnod.

Elágazás: vegyes érzelmeket jelenthet, egymásnak ellentmondó gondolatokat, amelyeket tisztáznod kellene.

Lift: a szerelmi életed álombeli jele. Ha veszélyesen gyors sebességgel halad felfelé: rosszul leplezett behálózási szándék. Ha lefelé halad: túlzottan kitárulkozol partnerednek, amellyel elijesztheted. Átlátszó falú lift: siker a szerelemben. Félelem a liftben: olyan szexualitás, amely nem a kapcsolatban teljesedik ki.

Ajtó: az életed jó irányba változik. Zárt ajtó, amit nem tudsz kinyitni: Kiközösítettnek érzed magad. Miközben menekülsz, egyetlen kijárat az ajtó: bűntudatod van, egy titkold tetted miatt. Kicsi ajtó: elérhetetlen célok. Nyitott ajtón félsz belépni: halogatsz valamit. Ha belépsz: sikerül a terved.

Menekülés: kimerültség jele. Egy rossz emlék, amelyet nem tudsz elfelejteni.

Óra:
Általában elmulasztott lehetőséget jelent. Ha mutatói gyorsan forognak: türelmetlen vagy. Ha az óra számlapján nem létező időpontok vannak: beteljesületlen ábrándok. Falióra, melynek ingája túlzottan kileng: lelkesedésed hamar elmúlik. Toronyóra: kapkodás, egyik dologból ugrasz a másikba. Óra, melynek kiolvashatatlan a számlapja: Félelem az idő múlásától. Ébresztőóra: személyed elleni merénylet. Karóra: meghiúsult randevú.

 
 

Oldalak

Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Fashion&Beauty
Szinte minden alkalomhoz passzol és feldobja a leghétköznapibb outfitet is.