Lifestyle

Mikor érhet véget az ukrajnai háború?

A legutóbbi orosz-ukrán béketárgyalások során közelebb került az ellenálló felek álláspontja. Volodimir Zelenszkij elnök már a béke lehetőségéről is beszélt szerdán.

Mindkét fél lát esélyt a kompromisszumra

A héten zajló orosz-ukrán béketárgyalások után előrelépésről számolt be Volodimir Zelenszkij, annak ellenére is, hogy a béketárgyalások napjaiban is az orosz erők egyre hevesebben támadják Kijevet és az ország nyugati részét. Az ukrán elnök szerint legutóbb már mindkét fél reálisabb álláspontokkal állt elő. „Azonban még időre van szükség ahhoz, hogy elérjük, hogy a döntések Ukrajna érdekeit szolgálják” – idézte szavait a Világgazdaság.

Az invázió miatt Ukrajnából elmenekültek száma elérte a 3 milliót, ám Moszkvának eddig – a terveivel ellentétben – a tíz legnagyobb ukrán város egyikét sem sikerült elfoglalni. Az ukránoknak sikerült megállítani az orosz hadsereg előrenyomulását Kijevnél, ám Mariupol napokon belül eleshet. Viszonylag új fejlemény, hogy miután Zelenszkij a Kongresszustól kért segítséget, az amerikai elnök újabb segélyt ígért Ukrajnának – többek között harci repülőket is biztosítanak számukra.

A háború már most jelentős veszteségekkel járt Oroszország számára. A Világgazdaság a brit védelmi minisztérium friss helyzetértékelését idézi, miszerint az orosz csapatok előrenyomulása minden fronton megakadt, veszteségeik pedig súlyosak. Az Egyesült Államok becslése szerint több mint 7000 orosz katona esett el a harcokban, míg a hivatalos moszkvai adatok kevesebb, mint 500 katonát említenek, aki a háború három hetében vesztette életét a harcok során. A személyi veszteségeken túl az országgal szemben hozott szankciók tovább erősítették Oroszország gazdasági és diplomáciai elszigeteltségét a nemzetközi közösségtől. Vlagyimir Putyin orosz elnök magatartása odáig vezetett, hogy Joe Biden amerikai elnök háborús bűnösnek nevezte őt.

Az ukrán elnök és számos tisztviselő is reményüket fejezték ki, hogy a háború a vártnál hamarabb, akár heteken belül véget érhet. A Portfolio arról ír, hogy Olekszij Aresztovics tanácsadó arra számít, hogy legkésőbb májusban, a hónap elején megkötik a békemegállapodást, mivel úgy számolnak, hogy Moszkva katonai ereje akkorra fogy el. A béke megkötése után is lehetségesek lehetnek kisebb taktikai összecsapások egy évig – véli Aresztovics, de hozzáteszi, hogy Ukrajna ragaszkodik az orosz csapatok teljes kivonásához Ukrajna területéről. Zelenszkij a további béketárgyalásokkal kapcsolatban kifejtette: Ukrajna kész arra, hogy olyan biztonsági garanciákat fogadjon el Nyugattól, amely nem jár NATO-csatlakozással. Ezek szerint tehát Ukrajna semleges státusza lehet a kulcs, ami megegyezést hozhat, illetve ennek megvalósítására gyakorlati lehetőséget is látnak a felek.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, hogy bár érthető okokból nagyon nehéz tárgyalások zajlanak, felderengett a remény egy kompromisszum elérésére. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő még óvatosabban fogalmazott, ő arról beszélt, hogy túl korai lenne megjósolni, hogyan haladnak majd a tárgyalások. „Nehéz folyamat, de már az is pozitívumnak tekinthető, hogy folytatódik” – mondta. Mindenesetre Moszkva szerint is van esély a megállapodásra, a békeszerződés tervezete is kész, de ők azt állítják, az az ukránoknak nem tetszik.

Ingyenes pszichológiai segítséget kaphatnak az ukrajnai menekültek a Pszi Pontnak köszönhetően. Online, telefonon és személyesen is igénybe vehető a 10 nyelven elérhető szolgáltatás.

Leadfotó: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivatal

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.
Lifestyle
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rántott camembert az az étel, amit kivétel nélkül mindenki szívesen fogyaszt – elkészíteni azonban már jóval kevesebben szeretik, hiszen igencsak macerás folyamat...
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!